Előfizetői tartalom

Több legyet egy csapásra - Miről szól az MNB új terve?

Tartalmában és hatásában is komplex intézkedéscsomagot jelentett be ma reggel a Magyar Nemzeti Bank, amely több legyet üt egy csapásra . A fő célt, az állam külső pénzügyi sérülékenységének csökkentését - amelyet már az egy éve bejelentett Növekedési Hitelprogrammal is kitűzött - ugyanis úgy érheti el, hogy az ehhez vezető lépésekkel több részcélját is kipipálhatja. Így például "kiűzheti" a külföldi bankok pénzét az irányadó jegybanki eszközből, a nyereségességet szolgálva zsugoríthatja a mérlegét, a bankrendszert pedig ráveheti arra, hogy az eddiginél is több állampapírt vegyen. Ezáltal az államadósság finanszírozása az eddigieknél is intenzívebben fordul majd a hazai, forintalapú források felé. Ha mindezen részcélokat zökkenőmentesen sikerül teljesíteni, akkor az MNB a bankrendszer általnos likviditástöbbletét arra fordíthatja, hogy az ország sérülékenysége csökkenjen.

Innen "fúj a szél" Az állam magas külső adósságállományát, illetve emiatt a magas devizaalapú refinanszírozási igényt évek óta rendre felróják Magyarországnak a hitelminősítők, illetve a gazdasági elemzők, mint fontos sérülékenységi pont, így ennek a problémának az orvoslását igyekszik elérni a ma bejelentett terv. Amint hírfolyamunkban már rámutattunk: ehhez...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés