Előfizetői tartalom

Aláírták a halálos ítéletet - Befellegzett a pénztáraknak

Szabics András Zsolt
A szokásokhoz híven pénteken nyújtotta be a kormány a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszerre vonatkozó részletes javaslatait, a szerdai nap megrökönyödése után pedig konstatálhattuk, hogy nem csak a szavak szintjén történnek az események. Ha minden marad ebben a mederben, akkor ki kell jelentenünk, hogy jövő év végére eltűnik a mostani második pillér, a pénztárak ugyanis nem számíthatnak új tagokra, a régieket tömegesen fogják elveszíteni, míg a bevételek is a töredékükre esnek vissza. A tagok számára sajnálatos tényező, hogy nincs választási alternatíva, csak egy irányba lehet menni, hiszen a másik utca végső soron zsákutca. Nem menekülhetünk az állam karmai elől, hiszen a pénztárak bedőlésével egy idő után már nem lesz hova átlépni. A legnagyobb szívfájdalmunk, hogy egy beérett rendszert tűnik el, és három millió tag esik el attól a lehetőségtől, hogy nyerjen a vegyes rendszerrel.

Nincs választási alternatíva. Egy kis előzmény Érdemes azért feleleveníteni, hogy miért jutottunk el erre a pontra, vagyis a nyugdíjrendszerünk második pillérének a kivégzéséhez. A választások sikeres megnyerése után a kormány szerette volna elérni az EU-nál, hogy legyenek engedékenyek egy magasabb hiány esetén. Az egyértelmű nem után a kormány továbbra is fenntartotta...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés