Előfizetői tartalom

Kicsinálhatja a lakosság a hatalmas budai lakóparkfejlesztést

Portfolio
Augusztus óta hallani, a még nagy nyilvánosság elé nem került újbudai, konkrétabban a Feneketlen-tó közvetlen környezetébe tervezett, 350 lakásos új lakópark projektről, amit a több díjat is besöpört, a legsikeresebb magyar ingatlanfejlesztések között számon tartott Eiffel Palace fejlesztője, a Horizon Development Kft. jegyez. 2 hónapja a valasz.hu számolt be a fejlesztő és a lakosság közt lezajlott párbeszédről, most pedig a pestbuda.hu ír arról, hogy beindult egy komoly neveket is felsorakoztató aláírásgyűjtés a projekt ellen. Hogy mást ne mondjunk, többek között az MMA (Magyar Művészeti Akadémia) és a Magyar Urbanisztikai Társaság egy-egy tagja is már az aláírók között szerepel. Vajon ez lesz az első olyan nagyobb beruházás az elmúlt évek tervei közül, amit nem a munkaerőhiány és az ezzel összefüggő elszabaduló kivitelezési költségek, hanem a lakosság gátol meg?

Mostanában bőven adnak okot a fejlesztők a lakosságnak morgolódásra. Elég, ha csak a múlt hét slágertémáját említjük, ahol össztűz zúdult a tervek szerint az újbudai BudaPart projekt keretében megvalósuló Mol-Campus minifelhőkarcoló ötletére, ami a gigantikus 120 méteres hazai rekordmagasságot is elérheti amikor elkészül. De korábban a sokak szerint szintén az ingatlanfejlesztők...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés