Előfizetői tartalom

Nagyot buktak, akik elhagyták Budapestet

Portfolio
Jó hírek érkeztek a lakáspiacról, a KSH legfrissebb statisztikáiból kiderül, hogy a lakásárak tovább emelkedtek, ráadásul a növekedés gyorsul, a tiszta árváltozás 2015. első negyedévében 4,4 százalékos volt a használt lakások piacán. A drágulás azonban jelentős területi különbségeket mutat, a rekordot a Nyugat-Dunántúl tartja, ahol a községekben a használt lakások közel 10 százalékkal kerülnek többe, mint a megelőző negyedévben, de az ugyanezen régió megyeszékhelyein tapasztalható közel 8 százalékos drágulás is komoly eredmény. Az ellenpólust a dél-alföldi régió községei és városai képviselik, ahol 5 és 8 százalékkal csökkentek a fajlagos használt lakásárak. De szenved a budapesti agglomeráció is, ahol az árak 2015 elején estek, illetve az egyes agglomerációs szektorok fajlagos árai két kivételtől eltekintve alacsonyabbak, mint 2013-ban, és jelentősen elmaradnak a válság előtti szintektől.

A KSH, most már lezárás utáni adatai azt mutatják, hogy 2014 valóban fordulópont volt a hazai lakáspiac életében, összesen 114 ezer lakást értékesítettek, vagyis 28 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Sokkal fontosabb kérdés azonban, hogy hogyan alakul a hazai lakáspiac sorsa az idén. Az első negyedévre vonatkozó számok szerint, több mint 23 százalékkal több...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés