Előfizetői tartalom

Megtudtuk: így dőlt el 68 milliárd forintnyi uniós támogatás sorsa

Bár 1103 cég ugrott rá a vállalatok kutatás-fejlesztését és innovációját támogató uniós pályázat "vonatára", de a múlt heti eredményhirdetésnél csak 247 örülhetett közülük a döntésnek. Ez igen jelentős rostálásra vall, ami az eredetileg 50 milliárdos keret és a 365 milliárdos együttes támogatási igény mellett érthető is. A szűkös anyagi lehetőségek ellenére mégis látunk érdekes nyerteseket a listán, így bizonyos körökben háborgó hangokat is hallunk, igaz egy részük összefügghet a nyeretlen projektjükkel. A Portfolio információi szerint a győztesek listáját egy ötfős bizottság állította össze, amelybe két főt delegált a pályázatot kiíró Nemzetgazdasági Minisztérium Irányító Hatósága, három főt pedig a szakmai kontrollt gyakorló Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal.

Itt a lista - erőteljesen megszűrtékA Portfolio-hoz eljutott információk alapján egyes kutatás-fejlesztési szakmai, illetve pályázatírói körökben felzúdulást váltott ki annak a régóta várt listának a tartalma, amelyet múlt héten hozott nyilvánosságra a kormány. Ez az éppen egy éve megjelent, tavaly szeptember végén megnyílt "Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása"...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés