Előfizetői tartalom

Orbán ráérzett, sok tízezer milliárdos üzletbe nyúlhat bele Magyarország

A járműipar egyik, vagy talán a legforróbb témája most a fejlett vezetéstámogató rendszerek és az önvezető technológia térnyerése. Ez nem véletlen, segítségükkel ugyanis csökkenhet a közúti balesetek száma, alkalmazásuk hatalmas megtakarítást jelenthet a társadalom számára és az előrejelzések szerint a következő évtizedekben sok tízezer milliárd forintos piaccá nőhet ez az iparág. Ebből a hatalmas üzletből részesedhet Magyarország is, részben annak köszönhetően, hogy már most több nemzetközi nagyvállalat, illetve feltörekvő magyar startup is komoly kutatásokat és fejlesztéseket végez az önvezető technológia területén. És a magyar kormány is időben felismerte az önvezető technológiában rejlő lehetőségeket, ezért igyekszik olyan intézkedéseket hozni, amelyektől a terület felfutását reméli. Ugyanakkor mindez önmagában kevés, a végső sikerhez elengedhetetlen a hazai oktatás színvonalának emelése és az egyre kínzóbb munkaerőhiány enyhítése.

Hatalmas üzletet lehet az önvezető technológia. A Tesla katalizátor lehet, csak nem úgy, ahogy sokan gondoltákNéhány héttel ezelőtt söpört végig a világsajtón, hogy a Tesla egyik önvezető járműve halálos balesetet okozott. Az új technológiát ellenzők azonnal igazoltnak vélték álláspontjuk, amely szerint nem szabad átengedni az irányítást a gépeknek a közutakon, hiszen...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés