Előfizetői tartalom

Putyinnak van egy álma

Váratlan, de azért nem egészen meglepő hadjáratot indított az orosz miniszterelnök Brüsszel ellen a Süddeutsche Zeitungban szerdán megjelent terjedelmes cikkével. Az "Oroszország és Európa: a válság tanulságainak megfontolásától a partnerség új napirendjéig" című írást a politikai és a gazdasági elit világszerte döbbent értetlenséggel fogadta. Még részben Moszkvában is, ahol egyes elemzők szerint "a tanácsadói félretájékoztatják Vlagyimir Putyint" az EU energetikai piacának perspektíváiról, mások viszont úgy vélik, hogy a kormányfő "blöfföl". Az első feltételezést bátran elvethetjük, hiszen talán az egész világon nem akad miniszterelnök, aki olyan részletekbe menően, naprakészen ismerné a kőolaj- és földgáz szféra fejleményeit, mint Putyin. A második feltételezéssel - hogy ugyanis a világsajtóban bombaként robbanó írásmű blöff lenne - már bonyolultabb a helyzet.

De miről is van szó? A Süddeutsche Zeitung által a német nagyvállalatok vezetői és top-menedzserei részvételével szervezett fórumra szánt, széles ívű megnyilatkozás öt pont köré szerveződik. Első javaslata egy harmonikus gazdasági közösség létrehozása Lisszabontól Vlagyivosztokig. Putyin nem fejti ki, mitől lenne egy gazdasági közösség harmonikus, de máris továbblép:...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés