Mekkora játékos lesz a Waberer's a magyar tőzsdén?

2017. június 19. 10:02  english version   
nyomtatás
 
A Waberer's piaci kapitalizációja 90,5 és 111,7 milliárd forint között alakulhat a megadott kibocsátási ársáv alapján. Ez egyben azt is jelenti, hogy a szállítmányozó cég lehet a 6. legnagyobb vállalat a BUX-tagok között. Továbbá az is elmondható, hogy a Waberer's a BUX-indexben az 5. legnagyobb súllyal szerepelhet.

Erről is szó lesz a mai befektetői klubon.


Portfolio Online Tőzsde - részvénykereskedés biztonságban: stabil, banki háttér, BEVA garancia


A Waberer's ma reggel megjelent tájékoztatója szerint az eddig forgalomban lévő 14 654 028 részvény mellé legfeljebb további 3 088 236 darab új részvényt bocsátana ki a vállalat. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kibocsátást követően a Waberer's 17 742 264 darab részvénnyel rendelkezhet. Hogyha vesszük ezt a darabszámot, valamint azt, hogy a Waberer's részvényeit 5 100 és 6 300 forintos ársávban lehet jegyezni, illetve kellhetnek el, akkor a vállalat piaci kapitalizációja a kibocsátását követően 90,5 - 111,7 milliárd forint között lehet majd.

Ezzel a mérettel a BUX-tagok között a hatodig helyre kerülhet, vagyis az OTP, a Mol, a Richter, a Magyar Telekom és az Elmű előzi majd meg a Waberer'st a piaci kapitalizáció tekintetében. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Waberer's nem kerül be a magyar blue chipek közé, amelyek közül a legkisebb, a 483 milliárd forintos piaci kapitlaizációval rendelkező Magyar Telekom.

Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója a mai sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a Waberer's a BUX-indexben az 5. legnagyobb súllyal szerepelhet.

Mekkora játékos lesz a Waberer


Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk

F?rum
 
 
X
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...

Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Értékpapír portfóliókezelő-elemző
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
Prémium