Előfizetői tartalom

Mit művelt a Brokernet Járaiék biztosítójával?

Az elemzői várakozásnál kisebb veszteségről számolt be a harmadik negyedévre vonatkozóan a CIG Pannónia. Az életbiztosító ma reggel közzétett gyorsjelentése alapján ez elsősorban a vártnál alacsonyabb költségszintnek köszönhető. Az új szerzések azonban nagyon gyengén alakultak, ebből a hírekben mostanában gyakrabban szereplő Brokernet is rossz termelési számokkal vette ki a részét. Hiba lenne azonban csak az ő számlájára írni ezt, ugyanis a többi csatorna is gyengén muzsikált. A gyorsjelentés főbb pontjai: - 5,878 milliárd forintos negyedéves díjbevétel (MSZSZ szerint), ami az elemzői várakozástól és az egy évvel korábbitól is elmarad. - Az elemzői várakozásnál kisebb adózott veszteség (372 millió forintos MSZSZ, 488 millió forintos IFRS szerint), ami jobb az egy évvel korábbinál is. - Az igazgatási költségek is a vártnál kedvezőbben alakultak. - Az új értékesítések jelentősen, az egy évvel korábbihoz képest 59%-kal estek vissza. A díjbevételre kedvezőtlenül, a költségszintre kedvezően hatott ez.

A vártnál jobb az eredmény. A becsléseit egyedüliként megadó elemző várakozásaitól a bruttó díjbevételek tekintetében elmarad a gyorsjelentés, a többi fő soron azonban jobb annál. A biztosítástechnikai veszteség például 23%-kal jobb annál, amiben fontos szerepe lehet a vártnál 14%-kal alacsonyabb működési költségszintnek. A 327 millió forintos (MSZSZ szerinti) veszteség...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés