Előfizetői tartalom

Tömött sorban mennek tőzsdére a cégek - Kezdhetünk aggódni?

Portfolio
Hónapok óta a tőzsdei bevezetésektől hangos a világ, ez pedig azt jelenti, hogy idén 5 hónap alatt az elsődleges részvénykibocsátások összértéke közel olyan mértékű, mint a 2008-as, vagy a 2009-es év egészében. Az IPO-aktivitás fellendülése elsősorban a javuló piaci környezettel (a részvényárak emelkedésével) magyarázható, de fontos megemlíteni a kockázati és magántőke társaságokat is, melyek a válság elmúltával egyre több céget visznek tőzsdére. Sok, tőkepiacokról készült tanulmány kimutatta, hogy a tőzsdei bevezetések felpörgését jellemzően a részvénypiaci hozamok csökkenése követi. A befektetők most a tőzsdék megtorpanásával szembesülnek, egyelőre azonban túlzott aggodalomra még nincs ok, hiszen továbbra is csak korrekcióról beszélhetünk, a hosszú távú emelkedő trend még töretlen. Ráadásul az értékeltség sem mondható feszítettnek, így ez alapján is lehet még tere a részvénypiaci emelkedésnek.

Megrohanták a tőzsdéket a vállalatok. Az idei évben igen komoly élénkülés mutatkozik a globális IPO-piacon, az elsődleges részvénykibocsátások összértéke január óta már több mint 80 milliárd dollárra rúg a Renaissance Capital nevű piackutató cég adatai szerint. Ez azt jelenti, hogy kevesebb mint fél év alatt csaknem sikerült elérni a 2008-as évi szintet.Ha az elsődleges...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés