Túlélik-e a bankok a katasztrófák sorozatát? (Interjú)
Mi jöhet még, mi lesz azután, és mit lehet tenni?.
P.: Mikor tetőzhet a hazai NPL-ráta? N.M.: Ez két tényezőn múlik. Az egyik, hogy mikor fog egyre kevesebb újabb és újabb hitel bedőlni, a másik pedig, hogy mikor kezdenek el a bankok igazán portfoliót tisztítani. Amíg ez nincs, az NPL folyamatosan nőni fog, csak a növekedés üteme lassulhat. Ennél is fontosabb azonban az NPL eredményt rontó hatása, a hitelezési veszteség, vagyis hogy mennyi céltartalékot képeznek a bankoknak a hitel mögé. Az NPL-növekedés lassulásának köszönhetően az értékvesztés eredménykimutatásra gyakorolt hatása jövőre már csökkenhet. Mi 15 százalék körüli NPL-re számítunk 2011 végére, ami kisebb növekedést jelent, mint tavaly vagy idén volt. Emiatt pedig az értékvesztés eredményrontó hatásának hitelállományhoz viszonyított aránya már 2,5-3 százalékra mérséklődhet.
P.: Mire jutott a jegybank legújabb stressztesztje? Mekkora tőkére lehet szükségük a bankoknak, ha egy szélsőséges forgatókönyv következik be?
N.M.: 2011-re vonatkozóan készítettük el a stressztesztet, eredményeit érdemes összehasonlítani a 2010. áprilisival. Akkor 213-as frankárfolyammal számoltunk, most 230 fölöttivel. Mégis, ugyanaz a pótlólagos tőkeigény jelentkezne 8 százalékos tőkemegfelelési mutató előírás mellett a stresszpályán, mint akkor, azaz mintegy 40-50 milliárd forint. Ez első hallásra meglepő eredmény, hisz a svájci frank árfolyama magasabb lett, és bejött a bankadó is. A magyarázat az, hogy az anyabankok megerősítették a hazai leánybankok tőkehelyzetét és várhatóan továbbra is ezt teszik. Ugyanakkor a hazai bankok romló versenyképessége miatt az anyabankok csak a minimálisan szükséges tőkét fogják garantálni.
N.M.: A bankok inkább jelenlegi kapacitásaikat szeretnék kihasználni. Ahhoz, hogy új kapacitást építsenek ki, jelentős beruházások kellenének. Ez egy teljesen más üzlet, a felépítése hosszú időt és nagyobb költségeket igényel. Könnyen értelmetlenné válhat egy ilyen lépés, hisz nem tudni, lesz-e elég kereslet. Lehet, hogy lesz, mi is azt mondjuk, hogy a fellendülést a keresleti oldal fogja vezérelni. A keresleti oldal azonban így is csak a válság előtti szint egyharmada-egynegyede lehet. Nagyon nyomott, kismértékű fellendülést várunk csak.
P.: Milyen arányban felelős a potenciálisan is csak nagyon alacsony hitelkínálatért a bankadó, a Bázel III. és a szigorúbb hitelezési korlátok, amilyen például a deviza alapú jelzáloghitelezés tiltása és a hitelfedezeti arány (LTV-mutató) korlátozása?
N.M.: Bázel III-nak véleményem szerint nem lesz jelentős hatása, ezzel kapcsolatban várhatóan januárban publikáljuk MNB-s tanulmányunkat. Jelentős plusz tőke bevonására emiatt nem fognak rászorulni a hazai bankok, likviditásukat tekintve is nagyrészt jól állnak. A devizahitelezés tiltása megakadályozza a túlzott eladósodottságot, ugyanakkor rossz is, hiszen azok sem tudnak felvenni devizahitelt, akik képesek lennének azt törleszteni. A kérdésre válaszolva tehát: a bankadónak lehet a legnagyobb, a devizahitelezés tiltásának ennél kisebb, Bázel III.-nak pedig viszonylag alacsony hatása.
P.: Az MNB a jelzálogpiac fejlesztését tűzte ki célul, milyen tapasztalatokat szereztek e téren?
N.M.: Amikor a Nemzeti Bank elkezdett jelzálogleveleket vásárolni, azt a célt tűzte ki, hogy a válság idején jelentősen megnövekedett likviditási felárat csökkentve élénkítse a piacot. Nem ez volt az MNB egyetlen lépése: kezdeményezte a jelzálog-kibocsátási kör kiszélesítésének átgondolását, vizsgálatát és a jelzáloghitel-piac átláthatóságának javítását is. Az ezzel kapcsolatos vizsgálat szoros együttműködésben készült el a bankokkal, akik átgondolták, nekik mi lenne a legjobb, mennyibe kerül egy jelzálogbank alapítása, mennyibe kerülne ahhoz képest, mintha önállóan bocsátanának ki, vagy más jelzálogbank által refinanszíroznák magukat. Nyilvánvalóvá vált, hogy az univerzális modell, miszerint mindenki önállóan bocsát ki jelzáloglevelet, nagyon szigorú prudenciális feltételek mellett, előnyös lépés lehet. A kibocsátási költségek a jelenleginél alacsonyabbak lennének. Az univerzális jobb modell, mint a specializált. Ugyanakkor ennek a váltásnak vannak költségei, kockázatai. Hosszú szabályozói munkát igényel, hogy megteremtődjön annak a feltétele, hogy ugyanazok a szigorú kockázati előírások érvényesüljenek, mint a specializált modell esetén. Azt tapasztaltuk azonban, hogy az előnyök nem feltétlenül használhatók ki. Mivel az új forint alapú jelzáloghitelezés volumene alacsony, nagyon kicsi a kibocsátási potenciál. A meglévő deviza alapú jelzáloghitelek esetén jelentős potenciál áll rendelkezésre, de itt a jelzáloglevél-kibocsátási hajlandóság hiányzik. Inkább rövid külföldi forrásokból finanszírozza magát a bankrendszer. Értjük, hogy a hosszú források drágábbak, mint a rövidek, de sajnálatos, hogy a lejárati összhang javításának motivációja nem annyira erős, hogy felülírná mindezt. A jelenlegi szabályozási környezetben ezért a jelzáloglevél kibocsátási kör kiszélesítése nem időszerű, ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy a közeljövőben lehet olyan változás, ami egész Európát érinti, nevezetesen Bázel III., amelyben előtérbe kerül a lejárati összhang javításának kényszere, és növelni kell a stabil, hosszú források arányát.
Az MNB javaslatai között a legsürgősebb és legfontosabb azonban az, hogy kötelezővé kellene tenni a bankok számára a referencia alapú hitelárazást. Ma is van ilyen termék a piacon, de felára szabadon változtatható. A jegybank javaslatának megfelelően ezt a felárat a futamidő alatt nem lehetne változtatni. A másik lehetőség, hogy a referencia kamatozású termék mellett a bankok fix, 3-5 éves a kamatperiódusú hiteleket kínálhatnának az ügyfeleknek. Mindez hozzájárulna a jelzáloghitelek nagyobb átláthatóságához és az árverseny élénkítéséhez, ami még mindig nagyon alacsony fokú a lakossági hitelpiacon.