Bank

Itt a végső szám: 570 milliárdot buktak a bankok a devizahiteles elszámoláson

Portfolio
A tavaszi devizahiteles elszámolást követően átlagosan 393 ezer forint a tisztességtelenül felszámított összeget térítettek vissza az intézmények: jelzáloghitelek esetében átlagosan 718 ezer forint, nem jelzáloghitelek esetében 201 ezer forint volt a tisztességtelenül felszámított összeg, amely összesen 734 milliárd forintot tett ki. A svájci frank alapú lakáshitelek átlagos, havi törlesztőrészlete 26 100 forinttal, 25%-kal csökkent, míg az átlagos tőketartozás 8 millió forintról 6,5 millió forintra esett vissza. A gyűjtőszámlahitel szerződések száma 92%-kal, nagyjából 13 ezer darabra csökkent, míg a gyűjtőszámlahiteleken a nyilvántartott tartozás körülbelül 29 milliárd forinttal (90%-kal) csökkent - többek között ezek a számok kerültek napvilágra a devizahiteles elszámolásról az MNB mai sajtótájékoztatóján.
Freisleben Vilmos, az MNB Fogyasztóvédelmi igazgatóságának igazgatója a sajtótájékoztatón kiemelte: összesen 1,9 millió levelet küldtek ki tavasszal, az elszámolás eredményeképpen több mint 66 ezer szerződés szűnt meg. Az elszámolással érintett kölcsön-szerződések több mint 50%-át a korábban megszűnt szerződések adják. A legtöbb érintett szerződés és követelés a gépjárműhiteleknél került elszámolásra:

Itt a végső szám: 570 milliárdot buktak a bankok a devizahiteles elszámoláson
Átlagosan 393 ezer forint tisztességtelenül felszámított összeg volt az intézeteknél, amely a hitelintézeteknél átlagosan 430 ezer forintot, a pénzügyi vállalkozásoknál 306 ezer forintot tett ki.

A tisztességtelenül felszámított összeg összesen 734 milliárd forintot tett ki, amelyből a hitelintézetek 569,07 milliárddal, a pénzügyi vállalkozások 164,87 milliárd forinttal vették ki a részüket.



Itt a végső szám: 570 milliárdot buktak a bankok a devizahiteles elszámoláson
Összesen 549,5 milliárd forinttal csökkent a fogyasztók fennálló tartozása. A kifizetések több mint fele (53%) a gépjárműhitelekhez kapcsolódik, míg a tisztességtelenül felszámított összeg a szabad felhasználású hiteleknél volt a legmagasabb (276,16 milliárd forint). A gyűjtőszámlahiteleken nyilvántartott tartozás jelentősen csökkent, de teljesen nem szűnt meg. A nyilvántartott tartozás 89,3%-a szűnt meg, a szerződések száma pedig 91,6%-kal csökkent. A fennmaradt tartozás átlagos értéke 269 855 forint, szemben a korábbi átlagos 210 861 forinttal (a növekedés oka, hogy az elszámolás eredményeképpen jellemzően az alacsonyabb tartozással rendelkező gyűjtőszámlahitelek szűntek meg).

Egy átlagos svájci frank alapú lakáshitel törlesztőrészlete 25%-kal (átlagosan több mint 26 ezer forinttal), a nem esedékes tőketartozás 19%-kal, míg a fizetendő kamat 27%-kal csökkent az elszámolás hatására. Egy átlagos svájci frank alapú gépjárműhitelnél ugyanezek az arányok 27%-os, 14%-os és 8%-os csökkenést mutatnak.

A svájci frank alapú lakáscélú hiteleknél 27%-os kamatszint csökkenés (1,56 százalékpontos) következett be (a szám a kezelési költségeket nem tartalmazza), míg az euró alapú lakáscélú hiteleknél ugyanez a csökkenés 1,52 százalékpontot tett ki. A törlesztőrészlet-változás nagyobb mértékben a svájci frank és az euró alapú lakáscélú, szabad felhasználású és gépjárműhiteleket érintette, miután a korábbi kamatemelések ezeket a hiteltípusokat érintették leginkább. A személyi hitelek esetében a törlesztőrészlet-változás minimális mértékű, mivel itt a termékek alapvetően rövid futamidejűek voltak, illetve jellemzően a teljes futamidőre rögzített kamattal nyújtották az intézmények.

Az elszámolást követően is élő kölcsönszerződések 10%-ának nem változott a törlszetőrészlete, a többségnek (76%-nak) 0-50% között csökkent a törlesztője. Vannak olyan élő kölcsönszerződések is, ahol az elszámolást követően növekedett a törlesztőrészlet, részben amiatt, hogy a türelmi idő az elszámolást követően járt le, az átmeneti, fizetéskönnyítő konstrukció az elszámolást követően járt le, illetve a lejárt tartozások tőkésítése is ott van az okok között.

A tájékoztatón az MNB még annyit közölt, hogy
  • összesen 103 ezer kedvező végtörlesztéssel érintett ügyfél nyújtott be kérelmet az intézményéhez, nekik november 30-ig kell megkapniuk az erről szóló értesítést.
  • Szeptember 30-ai állapot szerint 13 674 elszámolási ügy érkezett a békéltető testülethez, ebből a lezárt ügyeknél 2391 eljárást megszüntető határozat, 62 esetben egyezség, 17 esetben pedig kötelezést tartalmazó határozat született.
zöld környezet levél
DSZZS20200216016
zöld park shutter
orbán viktor évértékelő
koronavirus
BullvsBear
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Alapoktól a kereskedési, befektetési stratégiákig.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Junior portfóliókezelő

Junior portfóliókezelő

Adótanácsadó

Adótanácsadó

Rendezvényszervező

Rendezvényszervező
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
okostelefon kézben pénzügyek