10 egyedülálló eset, ami bizonyítja, hogy a Bitcoin-titok a biztosításainkat is felforgatja

Huszák Dániel

1 2 3

4-1.
Kiemelt téma lesz a blockchain-technológia jövő csütörtöki, Biztosítás 2018 Konferenciánkon. Regisztráljon Ön is!

Maersk



Fotó: Shutterstock
A világ legnagyobb tengeri fuvarozócége, az AP Moller-Maersk az MS Amlin és az XL Catlin biztosítókkal állt össze ahhoz, hogy egy új blockchain-platformot rakjanak össze 2018-ra. A technológia csökkenti a késéseket, a papírmunkát és a vitás eseteket a 30 milliárd dolláros tengeri fuvarozási biztosítással foglalkozó piacon. A blockchain-technológia már egy 20 hetes "tesztkört" is futott. Jelenleg a hajózási biztosítások ügyintézése rendkívül lassú és költséges, valamint túlságosan papírcentrikus, emiatt előfordul, hogy még addig sem sikerül megkötni egy biztosítást, mire a biztosítandó szállítmány már megérkezik a célkikötőbe.

Raxel Telematics



Fotó: Shutterstock
A Raxel Telematics, egy szingapúri telematika-cég, az Acronis felhőalapú adattárolással foglalkozó startuppal állt össze ahhoz, hogy felrázzák a blockchain-technológiával a gépjármű-biztosítási piacot. A blockchain főleg az adatellenőrzésben segít majd, ami a csalást szűri ki, valamint az adatok feldolgozását és transzparenciáját segíti elő.

Bee Token & WeTrust



Fotó: Shutterstock
A Bee Token, egy AirBnB-hez hasonló, decentralizált, rövidtávú lakáskiadással foglalkozó startup, egy másik San Franciscó-i startuppal, a WeTrusttel dugja össze a fejét egy blockchain-alapú biztosítás létrehozásához. Elsősorban a blockchain-rendszert az ügyfelek megbízhatóságának ellenőrzéséhez használnák majd, felmérhető lesz az ügyfelek megbízhatósága, hitelképessége, melyet elérhetővé tesznek majd a lakáskiadóknak is, akik így könnyebben tudnak döntést hozni a potenciális lakóikkal kapcsolatban.

Lemonade



Fotó: Shutterstock
A Lemonade a világ egyik legelső személyek közti (peer-to-peer) biztosítója, vagyonbiztosítással és balesetbiztosítással foglalkoznak. A cég szolgáltatása okosszerződéseken alapszik, ha az ebben található feltételek teljesülnek, a kárkifizetéseket automatikusan elindítja, illetve a díjbeszedés is automatikusan történik. A Lemonade potenciális ügyfelei pár kattintással végezhetnek díjszámítást, mindössze másfél percbe telik, míg valaki megköti a Lemonaden keresztül a biztosítását, míg a kárkifizetés mindössze három perc. Bérlőknek 5 dolláros, tulajdonosoknak 25 dolláros havi díjtól már elérhető a biztosítás. A biztosítottak ráadásul rendelkezhetnek arról is, hogy a díjaik fennmaradt részéből jótékonykodjon a szolgáltató.

Források: Etherisc, Allianz, Axa, B3i, Foresightfactory, Reuters, Financial Times, Maersk, Tech Revolutionist, Coindesk, Lemonade.

Kiemelt téma lesz a blockchain-technológia jövő csütörtöki, Biztosítás 2018 Konferenciánkon. Regisztráljon Ön is!
1 2 3

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF