forint érme
Bank

Havi 119 forintért százezreknek nyílik ki a magánegészségügy kapuja

Portfolio
Idén november elsejétől az OTP Egészségpénztár azonosított és pozitív egyenleggel rendelkező tagjai havi 119 forintért az újonnan induló Hello Egészség Bázis egészségbiztosítási csomag biztosítottjaivá válnak - jelentette be a pénztár a Groupama Biztosítóval közösen.
Az egészségbiztosítás hazai szerepéről is kiemelten szó lesz a Portfolio Private Health Forumán.

Az OTP Egészségpénztár megbízásából, készített készült reprezentatív kutatás eredményei szerint a hazai 25 és 50 év közötti magyar munkavállalók 34 százaléka azért nem kötött még egészségbiztosítást, mert túl drágának találja az elérhető konstrukciókat, míg 24 százalékuk úgy vélekedett, hogy nem érné meg, hiszen nem tudná kihasználni.

Nekik nyújthat megoldást a jelenleg is már 260 000 tagot számláló OTP Egészségpénztár tagjai és hozzátartozói számára elérhető új szolgáltatás, a november elsejével induló, a Groupama Biztosítóval közösen fejlesztett, Hello Egészség Bázis egészségbiztosítási csomag.

Az Egészségpénztár valamennyi jogosult tagja automatikusan biztosított lesz.

"Azt láttuk, hogy az elmúlt három évben egyre többen egyre nagyobb összegeket fordítanak a magán-egészségügyi költségeik fedezésére, az elmúlt három évben a bővülés meghaladta a 11%-ot. Így elérkezettnek tartottuk az időt, hogy elérhetővé tegyünk egy új szolgáltatást, ami ezen tagjainknak nyújthat támogatást, olyan díj mellett, ami a kutatásaink szerint még elfogadható lehet" - fogalmazott a bejelentés kapcsán Studniczky Ferenc, az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója. "Ugyanakkor nem szeretnénk megállni itt, célunk, hogy összetettebb csomagokat is kidolgozzunk. Most az első pár hónapban azonban várjuk ügyfeleink visszajelzését a már elérhető konstrukcióról" - tette hozzá.

Studniczky Ferenc ott lesz a Portfolio Private Health Forum 2019 rendezvényen.

Studniczky Ferenc
OTP Egészségpénztár, ügyvezető igazgató, alapító
Studniczky Ferenc 2002-es alapítása óta az OTP Országos Egészség és Önsegélyező Pénztár egyik alapítója és ügyvezető igazgatója. Vezetése alatt a pénztár a hazai egészségügyi öngondoskodási piac megha
Tovább
Studniczky Ferenc 2002-es alapítása óta az OTP Országos Egészség és Önsegélyező Pénztár egyik alapítója és ügyvezető igazgatója. Vezetése alatt a pénztár a hazai egészségügyi öngondoskodási piac megha Tovább

Az új biztosítási csomag részeként

  • a biztosított pénztártagok november elsejétől többek között jogosultak 5 munkanapon belüli teljes körű járóbeteg-szakellátás szervezésre,
  • elérhetővé válik számukra egy éjjel-nappal hívható orvosi call center, ahol gyakorló orvosok segítségét is kérhetik, vagy
  • igénybe vehetnek például egynapos sebészeti szolgáltatást akár 200 000 forint értékben. 
  • Emellett a biztosított tagok jogosulttá válnak nagyértékű képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra, illetve
  • kritikus betegség diagnosztizálása esetén megnyílik számukra egy egymillió forint értékű költségkeret, mely három éven keresztül felhasználható az igénybe vett egészségügyi szolgáltatásokra.

"Az OTP Egészségpénztár tagjai az új szolgáltatással egy rendkívül kedvező lehetőséget érnek el. A biztosítási csomag olyan szolgáltatásokat is kínál, melyek még a cégek által a munkavállalóknak nyújtott egészségbiztosításokban sem jellemzők. Ilyen például a kritikus betegségek diagnosztizálása esetén megnyíló egymilliós költségkeret, melyből több mint húszféle betegség diagnosztizálása esetén térítjük az egészségügyi szolgáltatások számláit a feltételekben meghatározottak szerint, ráadásul nem csak a diagnosztizált betegséggel összefüggésben, hanem egyéb panaszokra is" - részletezte Oláh Attila, a Groupama Biztosító egészségbiztosítási ágazatvezetője. "Emellett a teljeskörű járóbeteg-szakellátás szervezésben is többet nyújthat az új egészségbiztosítás, hiszen sok céges biztosítással ellentétben mi azokat a vizsgálatokat is megszervezzük, melyek térítésére egyébként nem terjed ki az ellátás" - mondta.

Oláh Attila ott lesz a Portfolio Private Health Forum 2019 rendezvényen.

Oláh Attila
Groupama Biztosító, kockázati személy- és egészségbiztosítási ágazatvezető
A Groupama Biztosító Kockázati- és Személybiztosítási főosztályvezetője. Előtte 2008 májusától az ING Biztosító szenior termékmenedzsere, majd 2009-től termékfejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója
Tovább
A Groupama Biztosító Kockázati- és Személybiztosítási főosztályvezetője. Előtte 2008 májusától az ING Biztosító szenior termékmenedzsere, majd 2009-től termékfejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója Tovább

Az OTP Egészségpénztár és a Groupama Biztosító a novembertől jövő februárig tartó időszakban szeretné felmérni a szolgáltatás iránti nyitottságot, az ügyfelek igényeit. Így a komplexebb, nagyobb biztosítási csomagokat már ennek fényében, a tagok preferenciáinak beépítésével tudják ajánlani - áll a közleményben.

Koronavírus
Csalódást keltő számok a Rábától
Tesco
Európai Autópiac
Frankfurti tőzsde
forint200117
cimlap_arany0219
Sanna Marin Angela Merkel unios koltsegevetes nemetorszag finnorszag
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Alapoktól a kereskedési, befektetési stratégiákig.
webinárium
Hogyan lovagolhatod meg a forint árfolyammozgását? Tőlünk megkapod a választ!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
online hitel kölcsön