Portfolio signature

Ezekben az órákban startolnak el a kormány által bejelentett hitelek - Indul a nagy roham?

Ma elindultak az MFB új hitelprogramjai a vállalatok számára a gazdaságvédelem és a gazdaság újraindítása jegyében. A meghirdetett 439 milliárd forintnyi hitel 2021 végéig fogyhat el, legalábbis ekkor lenne elégedett Sipos-Tompa Levente, az MFB elnök-vezérigazgatója. A bankvezér a Portfolio-nak nyilatkozva válaszolt a hitelprogramokkal kapcsolatos néhány kritikára is, emellett az EU-források jövőbeni elosztásáról is beszélt nekünk. Az új hitelprogramokról részletesen szó lesz online Hitelezés 2020 konferenciánk május 5-ei, keddi alkalmán, amely a kkv-hitelezés aktualitásairól szól, érdemes beregisztrálni az eseményre.

Portfolio: Az MNB egyféle, 1500 milliárd forintos hitelprogramjával, az NHP Hajrával szemben az MFB kilencféle programot, azon belül három, összesen 439 milliárd összegű hitelprogramot indított el a mai nappal. Nem tart a bőség zavarától? Hogy igazodhat el a koronavírus hatásaival küszködő vállalkozás a sokféle program között?

Sipos-Tompa Levente: Mindent megtettünk annak érdekében, hogy a lehető legegyszerűbb termékpalettával álljunk elő a gazdaságvédelem és a gazdaság újraindítása érdekében. 2+1 hitelprogramunk jó cél- és ügyfélszegmentációt követ, és egy-egy jól ismert hitelprogram átalakításával indul el. A 180 milliárd forintos keretösszegű, mikro- és kisvállalkozásokat célzó MFB Krízis Hitelprogram a Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukcióra épül, amely egyébként egy rendkívül népszerű program, és már a második köre is 50 milliárd forint lekötött összegnél jár. Erre a Magyar Nemzeti Bank NHP Hajrájának forrásait vesszük igénybe, a hitelt a pénzügyi vállalkozásokon keresztül nyújtjuk. A Versenyképességi Hitelprogram szintén egy ismert program, 150 milliárd forint saját forrású kerettel, mely elsősorban a közép- és nagyvállalatok eszköze lehet. A harmadik pedig egy uniós forrású termék keretének emelését és új hitelcéllal való kiegészítését jelenti: ez a 109 milliárdos KKV Technológia Hitelprogram, amely a 2014-2020-as ciklusban rendelkezésre álló, strukturális uniós forrásból támogatja a vállalkozások likviditáshoz jutását és beruházásait, mégpedig 50-50%-os arányban. A hitelprogram változatlanul nulla százalékos kamat mellett lesz igényelhető. A kilenc termék közül további 4 tőke- és 2 garanciaprogram is elérhető, így áll össze a csomag, amelynek elemei erősítik egymást. A tőke esetében is jól elkülönül a kkv-knak, illetve startup-oknak szóló két program, illetve a stratégiai méretű és jelentőségű vállalatoknak kidolgozott termékek. A garanciaprogramok is egymás kiegészítve, horizontálisan kísérik és támogatják a finanszírozást – legyen szó bármely cégméretre szóló megoldásról.

abra02-365448

Mennyi addicionális hitelforrást jelent mindez a gazdaság számára? Kérdésem oka, hogy a Krízis Hitelprogram már benne van az NHP Hajrá meghirdetett 1500 milliárdos keretében, a KKV Technológia Hitelprogram pedig a még nem lekötött EU-források átcsoportosítását jelenti.

Fontosabb gondolatok

  • Olyan cégeknek is adnak hitelt, akik e nélkül valószínűleg nem élnék túl a válságot.
  • Minimális nyereséggel számolt az MFB az idei évre, ez a koronavírus miatt valószínűleg nem jön össze.
  • 3%-os GDP-csökkenéssel számol idén a bank.
  • Ha minden jól megy, fennmaradhat az MFB Pontok jelenlegi rendszere 2021-től is.

Kedves Olvasónk!

Május 11-től a Portfolio signature cikkei – fontos, egyedi elemzések – csak egyedi hozzáféréssel olvashatók. A Signature tartalmakhoz való hozzáférés díja havi előfizetéssel 3490 forint, augusztus 11-ig 50%-os kedvezménnyel 1745 forint. Az éves előfizetés díja 34900 forint, a fizetés egyszerűen, online tranzakcióval működik.

Signature előfizetés

Általános Szerződési Feltételek   |   Gyakran felmerülő kérdések