panelházak
Bank

Elszabadul a pokol a lakáshiteleknél? Lélegzet-visszafojtva figyelik százezrek, mi jön most

Portfolio
Az öt évvel ezelőtti szintre emelkedtek a rövid lejáratú bankközi kamatlábak az utóbbi hónapokban, az MNB alelnökének hétfői nyilatkozata pedig további lendületet adott a jelenségnek. Minél inkább elköteleződik az MNB a monetáris szigorítás mellett, annál több jelzáloghiteles szembesülhet törlesztőrészlete növekedésével (részben a moratórium után), hiszen majdnem minden második adós még mindig változó kamatozású hitelben ül. 411 ezer darab, 1969 milliárd forintnyi jelzáloghitel-tartozást érinthet rövid távon probléma. Utoljára a devizahiteles válság idején tapasztalt érdemi törlesztőrészlet-emelkedést a jelzáloghitelesek többsége, megnéztük, ezúttal mekkora sokkra lehet számítani.
Ezzel a témával is foglalkozunk Hitelezés 2021 konferenciánkon, érdemes regisztrálni!

Meglepte a piacot hétfőn reggel, hogy Virág Barnabás, az MNB alelnöke a Reutersnek arról beszélt, hogy akár az alapkamat emelésére is fel kell készülnie a jegybanknak, sőt már a júniusi ülésen mérlegelhetik ennek lehetőségét. Ez éles fordulatot jelent az eddigi állásponthoz képest, hiszen az MNB ugyan az utóbbi hónapokban már hangsúlyozta azt, hogy kiemelten figyelik az inflációs kockázatokat, azonban ennyire erős üzenetre senki nem számított. Részletesen tegnap írtunk erről.

Mi folyik itt?

2016 vége óta stabilan 4,5-5% között mozog a meglévő lakáshitelek átlagkamata Magyarországon, érdemi sokk több mint hat éve,

a devizahitelek kivezetése óta nem érte az adósságszolgálat terén a magyar lakosságot. A jegybank legfrissebb adatai szerint egy átlagos meglévő lakáshitel kamatlába 4,53% volt márciusban.

A bankközi kamatok már ekkor is magasabban álltak az előző évek átlagához képest, azóta azonban tovább emelkedtek.

A jegybank az emelkedő infláció miatt kezdett el erősebben célozgatni a monetáris szigorítás (esetleges) szükségességére, ami megtette hatását a bankközi piacon. A változó kamatozású hiteleknél mérvadó budapesti bankközi kamatláb, a BUBOR a tavaly március végi szintről

  • 3 hónapos lejáraton 44 bázisponttal 0,89%-ra,
  • 6 hónapos lejáraton 50 bázisponttal 0,97%-ra,
  • 12 hónapos lejáraton pedig 60 bázisponttal 1,07%-ra emelkedett.

A tavaly áprilisi pénzpiaci turbulenciát leszámítva mindez közel 5 éves csúcsot jelent.

Még nagyobb hozamemelkedés következett be az éven túli kamatperiódussal rendelkező lakáshitelek esetében mérvadó hosszabb lejáratokon (BIRS, ÁKK-hozamok). A BUBOR hosszú lejáratú megfelelője, a BIRS például

  • 5 éves lejáraton 161 bázisponttal 2,28%-ra,
  • 10 éves lejáraton 145 bázisponttal 2,71%-ra,
  • 15 éves lejáraton 131 bázisponttal 2,99%-ra

emelkedett a járvány eleji, tavaly március végi szinthez képest.

A tavaly tavasz eleji kamatszint azért is érdekes, mert

a moratóriumban lévők számára a törlesztési moratórium miatt ugyan nem emelkedhet meg a törlesztőrészlet, a szerződés szerinti referenciakamatláb (pl. BUBOR, BIRS, ÁKK-hozam) időközben bekövetkezett emelkedése miatt azonban igen.

Ráadásul ha a moratórium alatt nő meg a hitel kamatlába, akkor a moratórium alatt ki nem fizetett magasabb kamattartozás némileg a futamidőt is jobban megnyújthatja.

A 2009. évi CLXX. törvény értelmében a hitelkamatot mindig a fordulónapot megelőző hónap utolsó munkanapja előtt 2 nappal érvényes referenciakamatlábhoz kell igazítani. A referenciakamatlábak emelkedése tehát csak a hitel fordulónapját követően érződhet a törlesztőrészletben, kamatperiódustól függően például 3,6,12 havonta vagy 3,5,10,15 évente (végig fix kamatozású hitel esetében persze soha).

Ezzel a témával is foglalkozunk Hitelezés 2021 konferenciánkon, érdemes regisztrálni!

Mivel 5, illetve 10 évvel ezelőtt a kamatok a mostani szint környékén, illetve jóval efelett voltak, ezért a

hosszú kamatperiódusú hitellel rendelkezőket a mostani nagyobb kamatemelkedés kevésbé érinti. A rövid kamatperiódusú hitelek „szerencséje” pedig az, hogy esetükben kisebb mértékű a kamatemelkedés

a legutóbbi fordulónaphoz képest, alábbi ábránk tanúsága szerint – feltéve, hogy a jelenlegi kamatszint nagyjából kitart a kamatfordulóig – ennek mértéke bőven 1 százalékpont alatti.

Mennyivel nőhet a törlesztőrészlet?

Nincs garancia arra, hogy a kamatemelkedés megáll 1 százalékpont alatt, mindenesetre átlagos (4,5%-os) kamatozású lakáshitelekre megnéztük, a referenciakamatok 1 százalékpontos vagy annál nagyobb emelkedése mekkora törlesztőrészlet-emelkedést idézhet elő. Ábráinkon 8 millió forintos fennálló hitelösszeg szerepel, de ez a relatív emelkedés szempontjából nem lényeges. Alábbi ábránkon látható, hogy egy 5 éves hátralévő futamidejű lakáshitel esetében 2,5%-os,

egy 20 éves hátralévő futamidejű lakáshitel esetében viszont 8,7%-os törlesztőrészlet-emelkedést jelentene egy 1 százalékpontos kamatemelkedés.

8 millió forintos példánkban havi 3700 és 4400 forint közötti törlesztőrészlet-emelkedést jelent ez. Minél hosszabb a hátralévő futamidő, annál nagyobb a törlesztőrészlet kamatérzékenysége.

Nagy kérdés, hol állhat meg a kamatemelkedés. A bankközi kamatok további emelkedése előtt az elsődleges elméleti korlátot jelenleg az 1,85%-os jegybanki overnight hitel kamatláb jelenti, hiszen ekkora kamatláb mellett a jegybanktól is vehetnek fel hitelt jelenleg a kereskedelmi bankok egy napra (overnight hitel kamatláb, a kamatfolyosó teteje). Amennyiben a bankközi kamatok hozzátapadnának ehhez a szinthez (pl. egy ehhez közelítő alapkamat-emelés hatására), az közel 1 százalékpontos kamatemelkedéssel járna például a legrövidebb kamatperiódusú lakáshiteleknél. Nem tudni, mit lép a jegybank, a bankközi kamatok alakulása mindenesetre azt mutatja, hogy a piac szigorodó monetáris politikára számít az MNB-től.

Mennyien vannak az érintettek?

Megkérdeztük az MNB-t, hogy oszlik meg jelenleg a hazai jelzáloghitel-állomány a kamatperiódus szempontjából. A lényeg:

a jelzáloghitelek darabszám szerinti 48 százaléka és forintösszeg szerinti 41 százaléka legfeljebb 12 hónapos kamatozású, őket érintheti igazán érzékenyen a kamatkörnyezet rövid távú emelkedése.

Korábbi jegybanki számok alapján az érintett 411 ezer szerződésből 250 ezer felett lehet a lakáscélú jelzáloghitelek és 150 ezer alatt a szabad felhasználású jelzáloghitelek száma.

mrd

Ezek a számok talán nagynak tűnhetnek, egy korábbi összehasonlításból azonban kiderül: bőven akadnak országok az EU-ban, amelyekben sokkal magasabb a változó kamatozású lakáshitelek aránya, mint nálunk.

A kamatkockázatokkal a jegybank elemzői is foglalkoztak a jegybank 2019 végi Pénzügyi stabilitási jelentésében. Ők akkor úgy számolták, hogy egy 3 százalékpontos kamatemelkedés a medián esetében 12%-os törlesztőrészlet-emelkedéssel járna a változó kamatozású jelzáloghiteleknél (nyilvánvalóan nagy szórás mellett). Mivel a hátralévő futamidő csökkenésével fokozatosan csökken a törlesztőrészlet kamattartalma és ezzel a kamatérzékenység is, ez a szám hosszabb távon 6-8% környékére csökkenhet.

Jó hír, hogy az évente vagy éven belül változó kamatozású lakáshitelek (szerepe ma már marginális az új hitelezésben (az elmúlt két évben 5%, az utóbbi hónapokban már 1% alatti), ennek köszönhetően a teljes kintlévő hitelállományon belül is folyamatosan csökken az arányuk.

Címlapkép: Getty Images

mnb
fehérorosz zászló
építőipar munkás
bear_1
europai bizottsag
london_shutter-20170512

Alapblog Tyúk és tojás

Az ábrán azt látjuk, hogyan viszonyulnak a Trump és Biden szavazók a vakcinákhoz. Például a Biden szavazók 3,...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-09-07
Sustainable World 2021
2021-09-08
Business and Finance Summit 2021 - CFO of the year
2021-09-21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021-09-30
Energy Investment Forum 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Trade Surveillance Analyst

Trade Surveillance Analyst

Treasury Associate

Treasury Associate

Client Asset Analyst

Client Asset Analyst
Online előadás
Hasznos tippek, trükkök, használati gyorstalpaló
egyetemi diák hallgató koronavírus járvány