Tíz éve nem történt ilyen Londonban
Bank

Kiderült: nem a politikai véleményük miatt zárták be a brexit-támogatók bankszámláját

Portfolio
Egy esemény miatt a brit pénzügyi felügyelet (FCA) jelentése néhány hónappal ezelőtt vizsgálatot indított a bankok között azért, hogy megállapítsák, az adott pénzintézetek zártak-e be azért számlákat, mert nem értettek egyet a tulajdonos politikai véleményével. A Financial Times értesülése szerint a hatóság a napokban tervezi kiadni az erről szóló jelentését, amely világosan leírja: nem történtek politikai indíttatású számlabezárások.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, néhány hónappal ezelőtt új szabályozást vezetett be a brit pénzügyminisztérium annak érdekében, hogy a bankszámlákat ne lehessen politikai meggyőződések alapján bezárni. Akkor ugyanis Nigel Farage, a Brexit prominens támogatója azt állította, hogy a politikai álláspontja miatt korlátozzák a banki szolgáltatásokhoz való hozzáférését. Alison Rose, a brit állami hátterű NatWest bank vezérigazgatója bocsánatot kért Farage-tól, miután részletesen felülvizsgálták a számláját. A probléma azzal volt, hogy az erről szóló jelentésben számos politikai megjegyzés is helyet kapott.

A brit pénzügyi felügyelet (FCA) később vizsgálatot is indított az ügyben, mivel egyre több olyan politikus (főleg brexit-támogatók) szólalt fel, akik elmondásuk szerint politikai indíttatású számlabezárások áldozatai lettek.

A lap értesülései szerint a következő napokban az FCA közzéteszi a jelentését, amiből az fog kiderülni, hogy nem volt olyan eset, amikor a személyes számlák bezárásának elsődleges oka a politikai nézetek különbözősége lett volna.

Az FCA 34 bankot és pénzforgalmi vállalatot ellenőrzött. Nigel Farage nevetségesnek nevezte a döntést, mondván, hogy rengeteg olyan brexitistát ismer, akiket letiltott a saját bankjuk a véleményük miatt.

Címlapkép forrása: Shutterstock

spanyol parlament
idojaras-vihar-eso-esernyo-figyelmeztetes-piros-riasztas-idojaras-jelentes-idojaras-elorejelzes-idojaras-magyarorszagon-milyen-ido-lesz-ma-milyen-idojaras-varhato
lakóautó kemping
dróntámadás házak ellen drónraj
2023. október 17.
Budapest Economic Forum 2023
2023. november 9.
Gen Z Fest /Green
2023. szeptember 28.
Property Investment Forum 2023
2023. október 11.
Pécs - Új lendület a hazai vállalkozásoknak!
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
bankkartya_hitelkartya_bank_card