A kínai szabályozó hatóságok arra utasították az állami bankokat, hogy a piaci ingatlanfejlesztőknek (magyarán a nem állami hátterű fejlesztőknek) nyújtott hitelek összege legalább az ágazati átlagot érje el – közölte két olyan forrás, aki részt vett egy magas rangú kormányzati és banki tisztviselőkből álló pekingi találkozón.
Nem véletlen, hogy a piaci fejlesztők sorsát ilyen nagy figyelemmel kísérik, ők állnak ugyanis a kínai ingatlanszektor válságának középpontjában. mindez a kínai gazdaságot is mélyen megrengeti.
A piaci ingatlanfejlesztők – köztük a világ legeladósodottabb ingatlancége, az Evergrande – 2021-ben látott csődhulláma megingatta a kínai gazdaságba vetett bizalmat. A hitelezőknek a kifizetetlen adósságok után kellett futniuk, az ingatlanprojektek országszerte befejezetlenül állnak.
A problémát jól szemlélteti, hogy a pénzügyileg legstabilabbnak hitt, egykor Kína legnagyobb piaci ingatlanfejlesztőjének számító Country Garden idén nem teljesítette kuponfizetési kötelezettségét kötvényei után.
A zárt ajtók mögötti ülésen a szabályozó hatóságok azt is közölték az állami hitelezőkkel, hogy a magánfejlesztőktől ingatlant vásárlók számára nyújtott jelzáloghitelek folyósításának is el kell érnie a piaci jelzálog-hitelezési átlagot.
A szabályozók a fentiekért cserébe azt ígérték, fontolóra veszik egyes korlátozások, például a fejlesztők fúziójára vonatkozó banki hitelek felső határának feloldását.
A hírekre pozitívan reagálnak az ingatlanfejlesztők részvényárfolyamai: a hongkongi tőzsdén jegyzett, kínai ingatlanfejlesztők részvényeit követő Hang Seng Mainland Properties Index 2,9 százalékkal emelkedett, emellett
- a Sunac China fejlesztőcég részvényei 19 százalékkal ugrottak meg, miután bejelentették, hogy megkezdték egy 10 milliárd dolláros adósságátütemezés végrehajtását;
- a Country Garden 7,8 százalékkal;
- a Longfor Group 5,8 százalékkal;
- a China Vanke és a China Overseas Land részvényei 5, illetve 3 százalékkal emelkedtek.
Címlapkép forrása: Getty Images