Portfolio signature

Megduplázta nyereségét az MBH Bank: a felgyógyult ügyfelek és a Duna is besegített

Éves összehasonlításban nagyjából stagnáló hitelállomány mellett az egy évvel korábbi szint több mint duplájára, 93 milliárd forintra növelte korrigált adózott eredményét az MBH Bank a harmadik negyedévben, így az év első kilenc hónapjában 235 milliárdos profitot termelt. Az eredményjavuláshoz a továbbra is magas kamatkörnyezet mellett az is nagyban hozzájárult, hogy ezúttal nettó 12 milliárd forint értékvesztést felszabadított a társaság, köszönhetően a moratóriumból felgyógyult ügyfeleknek. A Duna Takarékbank akvizíciója növelte a harmadik negyedévben az állományokat, a társaság önálló bankként december 1-jétől MBH Duna Bank Zrt. néven folytatja működését.

Eredmények

Mióta egyben látjuk a három bank egyesülésével létrejött hitelintézet konszolidált számait, azóta a legmagasabb nominális nyereségét sikerült elérnie az idei harmadik negyedévben a társaságnak. A bank számviteli nyeresége 96 milliárdra, a speciális tételektől megtisztított korrigált adózott eredmény 93 milliárd forintra rúgott. Utóbbi 116%-os növekedést jelent egy év alatt, míg az év eddigi részében elért 235 milliárdos profit 71%-os bővülést jelent.

Szeptember végéig 36%-os tőkearányos megtérülést ért el idén a bank, ami egészen kimagasló megtérülést jelent, igaz, ehhez a jegybanki likviditáson elért magas kamatbevételek is kellettek.

60 milliárd forinttal lett jobb az adózás előtti eredmény, mint egy évvel korábban. Ha komponenseire bontjuk ezt az eredményjavulást, akkor a legfontosabb tételek között találjuk

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés