Előfizetői tartalom

Határozott emelkedéssel kezdték az új negyedévet az amerikai tőzsdék

Portfolio
Az inflációs félelmek közepette jelentős lefordulást láthattunk az európai részvénypiacokon pénteken reggel, de aztán enyhült az eladói nyomás, a magyar BUX pedig a jó teljesítmény nyomán történelmi csúcson zárt. Ebben már az is segített, hogy egy remek hírt tettek közzé Amerikában: a Merck egy olyan szájon át bevezető gyógyszert fejlesztett, ami drasztikusan csökkenti a kórházba, súlyos állapotba kerülés veszélyét, ez pedig az egész járványkezelés kifutásában döntő fontosságú lehet. Ez és két feldolgozóipari bmi adat is segített abban, hogy az amerikai részvénypiacokon a negyedév első kereskedési napján összességében határozott emelkedés bontakozott ki. Az emelkedést az is fűtötte, hogy péntekre várták a piacok azt is, hogy a nagy infrastruktúra-csomagról végre megszületik a megállapodás a Képviselőházban. A délutáni órákban komoly emelkedés volt a kriptopiacon is, technikai (short-zárás) és minapi fundamentális okok (Fed és SEC felőli üzenetek) miatt.

2021. október 01. 22:17 Megosztás Határozott emelkedéssel kezdték az új negyedévet az amerikai tőzsdék Zárásra végül kicsit alábbhagyott a lelkesedés a vezető amerikai tőzsdéken, de még így is 1,4%-os pluszban zárt a Dow Jones, amiben a Meck...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés