Előfizetői tartalom

Üzleti okai is vannak, hogy ilyen piszok jók a dél-koreai filmek és sorozatok

Bevallom, hogy a legtöbb Netflix filmet és sorozatot, amit elkezdek nézni, sosem fejezem be. Általában csak elalvásra jók, és nagyon ritkán elég izgalmasak ahhoz, hogy érdemes legyen később folytatni ezeket. Ám a napokban felbukkant egy lehengerlő és minden elemében figyelmet követelő sorozat, amire szűkös időmben is szorítottam időt, hogy végignézzem. Ez a Squid Game, amit magyarra Tintahal Játék néven lehetne lefordítani (mégis a Nyerd meg az életed címet adták neki), és egy Koreában gyakran látható gyerekjátékra utal. Ez nem véletlen, ugyanis a produkciót Dél-Koreában gyártották, amely ország jó pár éve futószalagon termeli a jobbnál jobb, valóban minőségi filmeket. Ráadásul ez nem üres mozitermeknek előadott sznob művészkedés, a koreai félsziget szerencsésebb fele képes volt arra, hogy a világ egyik legnagyobb üzleti sikereknek örvendő filmiparát hozza létre, miközben a minőségből sem kellett alább adnia.

A Squid Game egy olyan gyerekjátékokból álló, de valójában felnőtteknek készült versenyt mutat be, amelyben egy hatalmas vagyonért folyik a küzdelem, csak egyetlen győztes lehet, mindenki más, aki a vesztesek közé tartozik a lehető legnagyobb árat fizeti ezért: az életét. A sorozat ennek megfelelően kegyetlen és brutális, egyértelműen 18-as karikával ellátott tartalom, de...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés