Ismét főszerepbe került a fegyverkezés és a globális hadiipar, miután múlt hét péntekre virradóan Izrael megtámadta Iránt.
A világ vezetői, köztük az Európai Unió, Oroszország és az Egyesült Államok is a helyzet gyors eszkalációjától tartanak, és figyelmeztetnek a konfliktus további terjedésének veszélyére. Donald Trump pedig már azt is kijelentette, hogy az Egyesült Államok fontolóra venné Irán föld alatti Fordo nukleáris létesítményének megtámadását, ha ez szükségessé válna Teherán atomfegyverhez jutásának megakadályozásában
Irán eközben pedig már azzal fenyegetőzik, hogy kiléphet az atomsorompó-szerződésből (NPT), hivatalosan is zöld utat adva ezzel a nukleáris fegyverek fejlesztésének. Valamint a Hormuzi-szoros lezárásával, amelyet ugyan eddig még egyszer sem léptek meg a korábbi fenyegetések során, de ha most valóban így tesznek, annak nagyon jelentős hatásai lehetnek a világgazdaságra, illetve a befektetéseinkre nézve is. Irán ugyanakkor már jelezte, hogy nyitottak tárgyalni a békéről:
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!