EU vs. USA
Alig két hónappal ezelőtt az S&P 500 még a medvepiac szélén táncolt, tegnap pedig már egyetlen pontra volt az új napon belüli csúcstól, és három pontra a történelmi zárócsúcstól.

Annak ellenére, hogy az S&P 500 a vámháború által kiváltott mélypontról több mint 25 százalékot ralizott, az idei évben továbbra is jelentősen alulteljesítő számos európai indexhez képest. A Nasdaq közben a héten több alkalommal is történelmi csúcsot döntött, de az idei teljesítményt nézve továbbra is relatíve alulteljesítő a világ más részvényindexeihez képest.

Az alábbi ábrán is megfigyelhető, hogy az év egyik legnagyobb befektetési sztorija a short USA, long Európa volt. A befektetők látványosan elfordultak az USA-tól, és Európát kezdték favorizálni, ami abból is látszik, hogy az MSCI Europe index értéke idén 19,5 százalékot ralizott, míg az MSCI USA értéke csak 4,5 százalékkal került feljebb.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!