Raiffeisen: folytatódott a politikai irányváltás

Pekár Dávid
2019. június 28. 15:23    
nyomtatás
 
Raiffeisen Alapkezelő:

"Az elmúlt hónapban az év elején megindult monetáris politikai irányváltás tovább folytatódott, azaz a tavalyi szigorúbb hangvételt enyhébbre cserélték a jegybanki vezetők. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve kamatdöntő ülésén változatlanul hagyta irányadó kamatát, továbbá a sajtótájékoztató során Jerome Powell elmondta: bár az amerikai gazdaság továbbra is erős, aggódik az infláció gyengélkedése és a gazdaság esetleges lassulása miatt. Egyelőre nem volt jelentős támogatottsága a kamatcsökkentésnek, azonban nyitva hagyták ezt az opciót is a következő ülésre.

Raiffeisen: folytatódott a politikai irányváltás


Mario Draghi EKB elnök egy konferencián nyilatkozott az Európai Központi Bank várható lépéseiről, amiben hangsúlyozta, hogy megvannak az eszközeik a lazításra is, és ha szükséges, akkor használni is fogják ezeket. Jelenleg a piaci várakozások már idén három kamatvágást várnak Amerikában és egyet Európában. A részvénypiac annak ellenére pozitívan fogadta a döntéseket, hogy a gazdasági kilátások romlása indokolja a stimulatív monetáris politikai környezetet. Az amerikai indexek új csúcs közelében tartózkodnak, és az európai és fejlődő piaci indexek többsége is pozitívan teljesített az elmúlt hetekben. A kötvény-, és részvénypiacok közti divergencia vélhetően azzal magyarázható, hogy jelentős recessziót nem vár a piac, viszont egy lassulásra vélhetően agresszívan reagálnak majd a jegybankok, így a részvénypiaci relatív árazása nem magas. Ha újra mennyiségi lazításba kezdenek a fejlett jegybankok, illetve ha a már most is rekord szinten lévő negatív hozamú eszközök aránya tovább nő, akkor pl.: az S&P 500 Index 5% körüli nyereséghozama egyáltalán nem alacsony. A tavalyi év végi pánikban vélhetően sokkal fontosabb szerepe volt a Fed kamatemeléseinek, mint a várható gazdasági lassulásnak. A várhatóan sokáig fennmaradó negatív kamatkörnyezet és a geopolitikai feszültségek hatására az arany kitört a korábbi évek 1150 - 1350 dolláros sávjából, és 1430 dollár fölé kapaszkodott. Az olaj szintén emelkedett, elsősorban az iráni - amerikai konfliktus eszkalálódásának hatására. A hazai hozamok hasonlóan reagáltak nemzetközi társaikhoz, azaz főleg hozamgörbe hosszabb vége jött jelentősen lejjebb. Érdekes kettőség jellemzi továbbra is a hazai kamatkörnyezetet, 3% feletti adószűrt maginfláció mellett a 10 éves swap hozamok is bőven 2% alatt vannak. Ezeket a szinteket továbbra sem látjuk attraktívnak, érdekes lesz látni az év második felében, hogy valóban a várakozásoknak megfelelően konvergálnak-e az inflációs mutatók a 3%-os célértékhez, vagy a hazai bérnövekedés lemossa a külső lassulás hatását."

Raiffeisen: folytatódott a politikai irányváltás


Az eszközallokáció csupán tájékoztató jellegű.

Portfolio Tanácsadó Központ - A jövő lehetőségei itt kezdődnek. Vagyon - profi megoldások

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Új Portfolio hírlevél

Szerkesztett hírlevél - Segítség a
MIFID 2-ben

Feliratkozás
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Könyvelő
Senior befektetési tanácsadó
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium