Deviza

Adósság-átütemezésre készülhet Görögország

Portfolio
Pénteken két görög lapértesülés is egybehangzóan azt tartalmazta, hogy a hatalmas adósságnyomás alatt lévő ország az állampapírok futamidejének megnyújtását fontolgatja, hogy ezzel fenntarthatóvá tehesse államadósság-pályáját.
A Reuters összefoglalója alapján az egyik görög lap információi szerint a kormány "puha adósság átütemezésre" készül, amely egyrészt a meglévő adósság futamidejének meghosszabbításából, másrészt abból állna, hogy megpróbálna megegyezni a befektetőkkel az adósságtörlesztés paramétereinek módosításáról. További részletek nem ismertek.

Egy másik lap úgy tudja, hogy a görög kormány átlagosan 5 évvel hosszabbítaná meg a meglévő állampapírok futamidejét, de erről még nincs megállapodás, a háttérben zajlanak az informális egyeztetések.

Adósság-átütemezésre készülhet Görögország
Amint arról beszámoltunk, piaci körökben a hét közepén már azok a pletykák terjedtek, hogy Görögország esetleg a mostani húsvéti hétvégén bejelenti az adóssága átütemezését. A pletykát állítólag terjesztő Citibank, illetve alkalmazottja ellen vizsgálatot kezdeményeztek a görög hatóságok, illetve az előző napokban sorozatosan tagadták, hogy az adósság átütemezésről gondolkodnának.A pénteki görög lapjelentések tartalmát tudomásunk szerint eddig nem cáfolták kormányzati körökből.

A görög adósságátütemezés hátteréről és a potenciális láncreakcióról alábbi elemzésünkben írtunk:
magyareuró200122
FrankfurtiTőzsde
végítéletórája
fertozes
paks
terézváros
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Értékesítési vezető

Értékesítési vezető

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Szakmai asszisztens

Szakmai asszisztens

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
forintdevizaárfolyam