Előfizetői tartalom

"Még csak az elején vagyunk a forintesési hullámnak"

Portfolio
A szíriai feszültség és a Fed eszközvásárlási programja lassításával kapcsolatos várakozás főként azokat a feltörekvő piaci devizákat sújtja, amelyek folyó fizetési mérleg problémával küzdenek, de ez a hatás átterjedhet más piacokra is, így a forint még csak a gyengülési hullám elején jár - mondta el a Portfolio.hu érdeklődésére Ambrus Gábor. A 4Cast szófiai elemzőjével összhangban egy másik, névtelenséget kérő budapesti piaci szakértő is úgy nyilatkozott: a feltörekvő piaci tőkekivonás folytatódhat, amit a forint is kezd megérezni és emiatt a következő napokban a 307-308 körüli euró "benne van a pakliban". Abban is egyet értett a két megkérdezett, hogy a gyengülő forint mellett egyelőre még nem valószínű a Magyar Nemzeti Banktól esetleges forintvédő intervenció.

Ambrus Gábor arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar folyó fizetési mérleg már régebb óta többletet mutat, és ezért nem szenved érdemben a forint a Fed-lassítás által keltett piaci hullámoktól. Hozzátette azonban, hogy a piaci fertőzés veszélye fennáll, azaz más országok gyengélkedése a magyar piacot is magával ránthatja, lévén Magyarország is a feltörekvő piaci közé...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés