merkel macron eurpo helyreallitasi alap
Deviza

Merkelék nagy bejelentése óta látványosan menetel az euró, elakadt a forint lendülete

Portfolio
Közel 4%-ot erősödött az euró a dollárral szemben azóta, hogy május 18-án elkezdtek szivárogni az első hírek, majd a tényleges bejelentés is megjött a történelmi jelentőségű német-francia javaslatról a közös uniós adósságkibocsátásra. Ez ugyanis a közös fiskális politika nagyobb jelentőségére is utal az EU-ban, ez pedig növeli a befektetők bizonyosságát arról, hogy az eurózóna fennmarad, sőt megerősödve kerül ki a mostani vírusválságból. Ez a javuló kockázati étvágy, illetve a korábban gondoltnál talán kisebb régiós recesszió is szerepet játszik abban, hogy a forint is meglódult az euróval szemben, igaz mára úgy tűnik, kifulladt a lendülete.

A május 18-i német-francia javaslat először mutatta annak jeleit, hogy valami tényleg megváltozott a német belpolitikai vezetés legfelső szintjein is, hiszen a régóta tartó ellenkezését feladva támogatni kezdete Angela Merkel német kancellár az Európai Bizottságon keresztüli közös uniós adósságkibocsátást és az ezen keresztüli vissza nem térítendő támogatásos megsegítést a nagyobb bajban lévő tagállamok irányába.

Azóta az Európai Bizottság erre a tervre hajazó saját javaslattal állt elő, amiben több kompromisszumos elem is van és mivel a négy fukar ellenkezése várhatóan alábbhagy, a német-francia vázra épülő helyreállítási alapból, a mögöttes finanszírozásból tényleg lesz valami.

Ezzel pedig

elindul azon az úton az EU, ami a közös adósságkibocsátás és fiskális politika felé vezet, ez pedig igen nagy jelentőségű, mert eddig féloldalas volt a konstrukció.

Az eurózónában egységes monetáris politika mellé nem társult egységesedő fiskális politika, ami az egységes piac működtetésében is okoz súrlódásokat. Emellett nincs igazán biztonságos menedéknek mondott („safe asset”) irányadó eurózóna eszköz a német kötvényeket leszámítva. A helyreállítási alap mögötti 3-30 éves futamidejű kötvények kibocsátásával viszont fokozatosan kiépülhet majd egy „safe asset” teljes hozamgörbe is. Ez intézményi befektetői szempontból is már vonzó keretfeltétel, miközben várhatóan az EKB-nak sem kell majd óriási tételben „hozam karbantartási céllal” vásárolnia a periféria országok államkötvényeit, ugyanis az új bizottsági kötvényekre várhatóan bőséges kereslet lesz. A kötvénykibocsátás pontos részleteiről alábbi cikkünkben is írtunk:

Mindezt felismerve az euró napok óta tartó kitartó erősödése a dollárral, jennel és svájci frankkal szemben érthető és különösen látványosra sikeredett. Az euró/dollár az első hírek idején még 1,08 körül mozgott, azóta már 1,12 fölé emelkedett.

Ebben a külpiaci környezetben, az EU javuló megítélése és csökkenő kockázatai mellett (és amiatt, hogy a helyreállítási alapból Magyarország is jelentős összegeket kaphat akár átmenetileg nettó értelemben is) a forint is erőre kapott a többi régiós devizával szemben. A lengyel zlotyval és a cseh koronával karöltve erősödött, igaz míg a forint csak 2%-kal, addig a zloty-korona páros bő 3%-kal került feljebb a május 18-i bejelentések óta (az alábbi ábrán a relatív mozgásokat ehhez az időponthoz indexáltuk).

A forint eközben letörte a fontos 61,8%-os Fibonacci korrekciós szintet a hétfői munkaszüneti nap alatt, és tegnap reggel átmenetileg 344,5-nél is járt az euróval szemben, azóta 345-346 között hullámzik a kereskedés, azaz kifulladt a forint lendülete. technikailag azonban a 340-as támasz zónáig könnyen erősödhetne még a magyar fizetőeszköz.

A forint erősödése és a dollár euróval szembeni gyengülése együtt azt eredményezte, hogy a dollár/forint jegyzések egészen 308-ig estek,a  200 napos mozgóátlagig, ahol utoljára március közepén járt az árfolyam.

Címlapkép forrása: Andreas Gora - Pool/Getty Images

Frankfurti tőzsde
mnb epulet
koronavirus_gyorgyszer_vakcina
Benzinkút
nyugdíjas boldog
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. szeptember 3.
Financial and Corporate IT 2020
2020. szeptember 9.
Sustainable World 2020
2020. szeptember 10.
Property Market RELOADED 2020
2020. szeptember 10.
Lakás Konferencia 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Részvények, indexek, devizák és árupiacok élő elemzése, ötletelés.
deviza trader forint árfolyam kereskedő