A csehek szép csendben átveszik az eurót
Deviza

Megvan a jelölt a cseh jegybank élére, be is szakadt a korona

Portfolio
Milos Zeman cseh elnök kinevezte Ales Michlt a cseh jegybank élére, így eldőlt, hogy ő veszi át Jiri Rusnok helyét júniustól. A hírre a korona jelentősen gyengült az euróval szemben, ugyanis Michl közismerten galamb alapállású, így a piac attól tart, hogy véget ér a kamatemelések sorozata.

Már múlt pénteken jelentősen gyengült a cseh korona miután a sajtóban megjelentek hírek arról, hogy Ales Michl válthatja a jegybank élén Jiri Rusnokot. A hír azért fontos a deviza szempontjából, mert Michl közismerten galamb alapállású jegybankár, vagyis nem támogatja a kamat jelentős emelését.

Szerdán be is jelentette Milos Zeman cseh elnök, hogy Michl veheti át a jegybank irányítását, ez újabb jelentős gyengülést hozott a korona esetében, több mint 1%-ot bukott a cseh deviza az euróval szemben. A befektetők ugyanis attól tartanak, hogy a csere után befejeződik a kamatemelések sorozata Csehországban.

A korona az elmúlt egy hétben így majdnem 3%-kal gyengült, amivel jelentősen alulteljesítő a forint és a lengyel zloty minimális erősödése mellett. Egyhónapos időtávon is hasonló a helyzet, a korona 3,5%-kal gyengült, miközben a forint és a lengyel deviza kevesebb mint egy százalékot bukott.

Címlapkép: Shutterstock

ukran falu
orosz ukrán háború zászló
tankol_draga

Holdblog Nem kell a techpapír

Ilyen is régen volt. 2006-ban. A Merrill híres alapkezelői felmérése szerint most jött el az az időszak, hogy újra...

Tematikus PR cikk
2022. május 31.
Financial IT 2022
2022. június 8.
Portfolio Property X 2022
2022. június 1.
Portfolio Digital Transformation 2022
2022. szeptember 6.
Sustainable World 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Private Banking támogatási és advisory vezető

Private Banking támogatási és advisory vezető
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Díjmentes online előadás
Érdemes most beszállni?
tizezer forint bankjegy