forint bankjegy huf
Deviza

Megint erősödéssel kezd a forint, sikerült 400 alatt maradnia

Portfolio
Kedd reggel is erősödéssel kezd a forint az euróval szemben, így már tartósabban a 400-as lélektani szint alatt van a jegyzés. A magyar devizának segít a dollár gyengülése és a 200 euró alatti földgázár is.

A forint 396,5 körül járt az euróval szemben kedd reggel, ez 0,5%-os erősödést jelentett a magyar deviza szempontjából tegnap estéhez képest. Ezzel a forint már egyértelműen megvetette a lábát 400 alatt, egyelőre a nemzetközi fejlemények is enyhülést mutatnak, hiszen a világpiaci földgázár 200 euró alá esett vissza, illetve a dollár napok óta gyengül az euróval szemben. Így most a forinton is enyhül a nyomás, egyelőre nem tudni, ez mennyire lehet tartós. A befektetők továbbra is elsősorban az orosz-ukrán háború híreire, a jegybanki jelzésekre és a recessziós félelmekre figyelnek, ezek dönthetik el az irányt a forint piacán is. A dollárral szemben most 391 körül járunk, míg az angol font 458,3 forintba kerül.

A forint versenytársai közül a lengyel zloty és a cseh korona egyelőre minimális elmozdulással kezdte a napot, míg a feltörekvő piacon a török líra továbbra is történelmi mélypontja körül szédeleg a dollárral szemben, az orosz rubel pedig fél százalékos gyengüléssel kezdte a napot.

A dollár egyelőre ott folytatja, ahol tegnap abbahagyta, vagyis folytatódik az amerikai deviza gyengülése az euróval szemben. Most 1,0145-nél jár a jegyzés, ami 0,2%-kal magasabb a tegnap estinél. A japán jen fél százalékos erősödéssel kezdte a napot a dollárral szemben, míg az angol font 0,3%-ot javított.

Címlapkép: Getty Images

Orban Viktor parlament energiaugyi bejelentesek
GettyImages-1429689600
Erdogan
2022. október 6.
Banking Technology 2022
2022. október 18.
Portfolio Future of Finance 2022
2022. október 4.
A Masterplast sztori a tőzsdén!
2022. október 19.
Budapest Economic Forum 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
Online előadás
Meddig esik az OTP? Mekkora galibát okozhat feszült helyzet a részvénypiacnak?
Díjmentes online előadás
Hogyan működik a tőzsde, mik az alapok, hogy válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát?
forint euró