Elfogyott a forint ereje

Portfolio
Gyengüléssel kezdte a hetet a forint a vezető devizákkal szemben, miután múlt hét pénteken már estére a 398-as szintet is átlépte a jegyzés az euróval szemben. Délelőtt azután erősödésbe kapcsolt, egész nap kitartott az erő egészen a piaczárásig. Gazdasági események szempontjából hétfőn a részletes államháztartási adatra lesz érdemes figyelni, nagyobb elmozdulásokat azonban a keddi nap hozhat a forint piacán, ugyanis kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa.

Elfogyott az erő

Kifulladt a forint, visszatért a pénteki szinthez, ismét 397 felett jár a jegyzés. A dollár nagyot gyengült ma az euróval szemben, 1,083 a jegyzés, ez 0,3%-os dollárgyengülést jelent.

Most dől el a forint sorsa – Visszatérhet a 400-as euró?

Kedd délután ismerhetjük meg a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntését. A februári 100 bázispontos vágás, valamint az elmúlt hetek forintgyengülése után azonban ezúttal aligha kerül majd sor egy ekkora vágásra. A kamatdöntést követően pedig Virág Barnabás szavai is vethetnek nagyobb hullámokat a forint piacán. Éppen ezért megnéztük, hogy merre mozdulhat a forint a következő napokban.

Most dől el a forint sorsa – Visszatérhet a 400-as euró?

Továbbra is erősödőben

A forint még mindig erősödik az euróval szemben, 0,2%-os az elmozdulás. Ez azt jelenti, hogy most 396 forint 60 fillérbe kerül az euró, nincs tehát nagy mozgás. A dollár eközben 0,3%-ot gyengült már az euróval szemben, ez akár teret adhat a forintnak a további erősödésre.

Megint erősödik

Most épp ismét erősödésben van a forint, az euróval szemben 0,2%-os erősödést látunk, 396 forint 30 fillérbe kerül az euró. A dollár épp gyegül az euróval szemben ugyanekkora mértékben, lehet, hogy ismét a nemzetközi hangulat mozgatja a magyar piacot.

Már a pénteki szinten

Visszaadta az erősödést a forint, már a pénteki szinten jár a jegyzés az euróval szemben, egy euró most 397 forint 10 fillért ér.

Erősödésbe kapcsolt

A forint erősödni kezdett az euróval szemben, 0,2%-ot mozdult el eddig. Egy euró most 396 forint 40 fillérbe kerül.

Gyengül a forint hétfő reggel

Az euróval szemben hétfő reggel a 397,6-os szinten áll a jegyzés.

Az USD/HUF kurzusa pedig a 367,54-es szinten áll, miután tegnap egészen tavaly október óta nem látott szintre gyengült a forint az amerikai fizetőeszközzel szemben.

A múlt hét második felében a dollár erősödése is ártott a forintnak: az euró-dollár árfolyama március eleje óta nem látott szintre esett.

Ami a gazdasági eseményeket illeti, magyar szempontból az MNB keddi kamatdöntése lesz a legfontosabb esemény.  Az elemzők véleménye megoszlik, de a legtöbben 75 bázispontos kamatvágást várnak.

2024. március 25-31. makronaptár
Magyar makrogazdaság
március 25. hétfő 11:00 PM Részletes ÁHT febr.
március 26. kedd 11:30 ÁKK 3 hónapos dkj aukció  
március 26. kedd 14:00 MNB Kamatdöntés  
március 26. kedd 15:00 MNB Közlemény  
március 27. szerda 8:30 MNB Háztartások hitelállománya Q4
március 27. szerda 8:30 MNB Negyedéves fiz. mérleg Q4
március 27. szerda 8:30 MNB Hitelintézetek mérlege febr.
március 27. szerda 8:30 KSH Munkanélküliség febr.
március 28. csütörtök 8:30 KSH Népmozgalom febr.
március 28. csütörtök 8:30 KSH Keresetek jan.
március 28. csütörtök 8:30 KSH Szálláshelyek forgalma febr.
Nemzetközi makrogazdaság
március 25. hétfő 15:00 USA Újlakás-eladások febr.
március 26. kedd 13:30 USA Tartós javak rendelésállománya febr.
március 26. kedd 15:00 USA CB fogyasztói hangulatindex márc.
március 27. szerda 9:00 Spanyolo. Infláció márc.
március 27. szerda 11:00 EU EB hangulatindex márc.
március 27. szerda 8:00 Németo. Kiskereskedelem febr.
március 27. szerda 9:55 Németo. Munkanélküliség márc.
március 28. csütörtök 15:00 USA Folyamatban levő lakáseladások febr.
március 28. csütörtök 15:00 USA 5 éves inflációs várakozások márc.
március 29. péntek 0:50 Japán Kiskereskedelem febr.
március 29. péntek 8:45 Francio. Infláció márc.
március 29. péntek 11:00 Olaszo. Infláció márc.
március 29. péntek 13:30 USA PCE-infláció febr.
március 31. vasárnap 1:30 Kína NBS BMI (feldolg+szolg.) márc.
Forrás: Portfilio-gyűjtés

Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF