Háromhavi csúcsra ugrott a forint az amerikai inflációs adat után
Portfolio
Szerda délután új háromhavi csúcsra ugrott a forint az euróval szemben 385,5-nél azt követően, hogy a várakozásoknak megfelelően lassult az infláció az Egyesült Államokban. A dollár kissé szintén gyengült, így vele szemben 355-nél szintén háromhavi csúcsra ért a magyar fizetőeszköz.
Megosztás

Este már nem mozdult érdemben a forint

Szerda este 1 euróért 385 forintot, 1 dollárért 354 forintot adtak, így a magyar fizetőeszköz továbbra is tartja magát a háromhavi csúcsnál.

EURHUF 0515 zárás
Megosztás

Továbbra is a háromhavi csúcs közelében a forint

Szerda este a forint tartja magát az euróval és a dollárral szemben: míg 1 euróért 385, 1 dollárért 354 forintot adnak.

EURHUF 0515 koraeste
Megosztás

Háromhavi csúcsra ugrott a forint az amerikai inflációs adat után

Az elmúlt percekben egy újabb erősödési hullám volt, amely egészen 385,5-ig juttatta a forintot az euróval szemben, illetve 355-ig a dollárral szemben. Itt azonban elakadt a menetelés, és kis visszagyengülés látszik. Fontos megjegyezni, hogy mindkét devizapár a technikailag fontos 200 napos mozgóátlag alatt jár, illetve az EUR/HUF-ban letört a lényeges 386-386,5-ös támasz zóna, így a jelek szerint megnyílt a tér a 383 körüli szintig, ott húzódik a berajzolt emelkedő trendvonal.

eurhufeste240515
usdhufeste240515
Megosztás

Korrigál a dollár

A délutáni leszúrást követően korrigál a dollár, de még továbbra is a 386-os szint alatt van az USD/HUF kurzusa.

usdhuf355
Megosztás

Fontos szintet tört át az euró

Az EUR/USD az adatközlést követően egészen az 1,087-es szintig szúrt fel, így a kurzus kilépett a tavaly év vége óta tartó gyengülő trendből.

eurusd0515
Megosztás

Erősödik tovább a forint!

Az USD/HUF jegyzése már a 355,41-es szinten van a délutáni amerikai inflációs adat publikálása után.

usdhuf0515
Megosztás

Itt a hét legfontosabb híre: csökken az amerikai infláció

Kijött a hét legfontosabb adata, az amerikai infláció, amely több hónap után végre csökkent, a várakozásoknak megfelelően. A friss adatközlés megerősítheti a kedvező hangulatot a piacon, stabilabbá válhatnak a kamatcsökkentésre vonatkozó várakozások. Az azonnali piaci reakció nem is maradt el.

Itt a hét legfontosabb híre: csökken az amerikai infláció
Megosztás

Elemző: idén 400, jövőre 410-420 forint is lehet az euró

A forint elmúlt időszakban látott erősödő trendje az Egyensúly Intézet szerint csak átmeneti, a következő időszakban több tényező miatt is gyengülni fog.

Elemző: idén 400, jövőre 410-420 forint is lehet az euró
Megosztás

Kivárás

Kisebb mozgásokat láthatunk a forint piacán a kora délutáni órákban. Az euróval szemben a 386-os szinten billeg a jegyzés, míg az USD/HUF kurzusa a 356,66-os szinten áll.

eurhuf0515du
Megosztás

386-nál az EUR/HUF

Szerda délelőtt a 388-as szint fölé is felszúrt rövid időre az EUR/HUF, jelenleg pedig a 388-nál billeg a jegyzés. A részvény- és devizapiacon egyaránt a kivárás jellemzi a kereskedést, a délutáni amerikai adatra várnak most a piaci szereplők.

eurhuf0515_
Megosztás

Senyved az építőipar, de csillog valami az alagút végén

Folytatódott az építőipar lejtmenete: Márciusban az előző hónaphoz képest 2,9%-kal esett a termelés volumene. Ezzel az ágazat december-januári váratlan megugrása teljesen eltűnt, hiszen a február-március hasonló méretű esést hozott. Az építőipar trendje továbbra is csökkenő, ugyanakkor biztatóan alakulnak a rendelési adatok.

Senyved az építőipar, de csillog valami az alagút végén
Megosztás

Órákon belül jön az adat, ami eldöntheti a forint sorsát!

Az EUR/HUF kurzusa kedden február eleje óta nem látott szintre erősödött, ezt követően szerda reggel nem láthatunk nagyobb mozgásokat, a 385,83-as szinten áll a kurzus.

eurhuf0515

A dollárral szemben is látványos erősödésen van túl a forint, a magyar fizetőeszköz az euróhoz hasonlóan a zöldhasúval szemben is február óta nem látott szinten van. Jelenleg pedig a 356,54-es szinten áll a dollár-forint árfolyama.

usdhuf0515

Az euró-dollár árfolyama a hét elején sikeres áttörte az 1,08-as szintet is, ezt követően pedig kedden a vártnál magasabb fogyasztói árindex adat után is folytatódott a zöldhasú gyengülése. Szerda reggel az 1,0824-es szinten áll a kurzus.

A dollár piacán a délutáni órákban nagyobb elmozdulásokat várhatóak, ugyanis az amerikai kiskereskedelmi adat mellett inflációs adat (CPI) is érkezik, ami egyértelműen a hét legfontosabb adata.

eurusd0515

Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

HitelesAndrás

Egy sikeres Bankmonitor szakmai napja

HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Egy sikeres Bankmonitor szakmai napja 2011-ben kezdtem dolgozni egy Takarékszövetkezetben… az azóta eltelt 13 év alatt eszméletlen sokat tanultam, n

RSM Blog

SAP a HR és bérszámfejtés területén

Az SAP rendszer a pénzügy, a beszerzés, és az ügyfélkapcsolatok kezelése mellett a humánerőforrás (HR) és a bérszámfejtés területén is központosított keretet biztosít a vállalatok szám

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyar üzletlánc saját márkás terméke is felkerült a szégyenlistára
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Property X 2024
2024. május 29.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
kiskereskedelem vásárlás bevásárlás bolt