
Visszafordult a forint
Az euró/forint kurzus 403,75-ig esett, ezzel elveszítette egész napi erősödését.

Lefagyott az árfolyam
Érdemben nem mozdult meg a délutáni órákban a forint. Az euróval szembeni jegyzések a 403-as szint körül ingadoznak.

Szűk sávban ingadozik a forint árfolyama
A déli órákban kibontakozó kisebb hullám után újra a 403-as szint alatt van a forint euróval szembeni árfolyama.

Fordult a dollár és a forint is
Nap közben fordulat állt be a dollár árfolyamában, az euróval szemben elgyengült. Az EUR/USD kurzusa az 1,1330-as szint fölé került.

A dollár fordulata hatással volt a forint árfolyamára is napon belül. A forint erősödésbe kapcsolt. Az euróval szembeni árfolyama a 402,80-as szintig süllyedt.
Múlt péntek óta nem volt ennyire erős a forint.


Erősödik a dollár
A dollár ereje tetten érhető a szerdai kereskedésben is. Az euróval szemben közel egyhetes csúcsán jár az amerikai fizetőeszköz.

Mit csinál a forint?
Érdemi mozgással telik a forint szerda reggele.

Az MNB sem lendítette ki a forintot a holtpontról, kapaszkodik a dollár
Szerda reggel 403,86 körül járt a forint az euróval szemben, ez megegyezett a kedd esti árfolyammal. Az MNB Monetáris Tanácsa tegnap a várakozásoknak megfelelően 6,5%-on hagyta az alapkamatot és a kamatfolyosón sem módosított. A döntés után a jegybank továbbra is az óvatosságot és a türelmet hangsúlyozta, akárcsak az elmúlt hónapokban, ennek hatására kicsit erősödni próbált a forint, visszafordult a 404 feletti szintekről.
Ma a délutáni Kormányinfó lehet érdekes, mivel az előzetes hírek szerint fontos gazdasági kérdések is a napirenden voltak a kormányülésen.
A héten még a Moody’s hitelminősítői felülvizsgálata lehet izgalmas péntek késő este, mivel a romló növekedési és költségvetési kilátások mellett van esély egy leminősítésre. Ez pedig a forintot is negatívan befolyásolhatja.

A régióban is lassan elülnek a hullámok, melyeket a román és a lengyel elnökválasztások kavartak. Varsóban a hétvégén jön még egy második forduló, vagyis maradhatnak izgalmak a következő napokra is. Ma reggel a román lej 0,2%-os erősödésben, a lengyel zloty pedig 0,1 százalékos gyengülésben van.
A dollár az elmúlt napokban a gyengülés felé mozdult, most viszont az 1,14 feletti szintekről már 1,13-ig kapaszkodott vissza az euróval szemben. Szerda reggel ez 0,25%-os erősödést jelent az amerikai deviza szempontjából.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Moszkva felvette a kapcsolatot Kijevvel, megnevezték a következő tárgyalás tervezett időpontját – Háborús híreink csütörtökön
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
A NAV illegális szociális otthonokra csapott le - Elvették az idősek teljes nyugdíját
Cserébe embertelen körülményeket biztosítottak.
Aggasztó az ázsiai lódarázs gyors terjedése, bárhol felbukkanhat a veszélyes rovar
Az invazív faj agresszív fészekvédő viselkedése az emberre is veszélyes lehet.
Megállíthatatlanul dúl a halálos járvány, és még csak most jön a neheze
Nagyon súlyos a helyzet a polgárháború sújtotta Szudánban.
Hatalmas fordulat az amerikai vámokkal kapcsolatban – Mi lesz így a forinttal?
Azonnal reagált a devizapiac is.
Mi jöhet a történelmi bírósági ítélet után? Megmenekült a világ Trump vámjaitól?
Korai még fellélegezni.
Kemény üzenetet küldött Oroszország: Putyin nem akar Trumppal beszélni
Nagyon feszült a mostani időszak.
Dr. Robot rendel - az AI új szerepe az egészségügyben
A diagnosztikától az adminisztrációig, a személyre szabott terápiáktól a betegutak optimalizálásáig egyre több területen kap szerepet az AI. De vajon mennyire bízhatjuk rá magunkat egy...
Th
Innováció határok nélkül: új korszak a magyar-koreai kutatás-fejlesztésben
2025-ben új lendületet kap a magyar és dél-koreai kutatók, fejlesztők és vállalatok közötti együttműködés: megjelent a 2025-1.2.3-TÉT-IPARI-KR kódszámú pályázati felhívás, amely a ké
A vételár kalkuláció véglegesítése a cégértékesítések során - tranzakció zárási mechanizmusok
A cégértékesítés egyik legkritikusabb pontja, amely az eladók és vevők döntéseit leginkább befolyásolja, a tranzakciós Vételár meghatározása és annak véglegesítési mechanizmusa. Fontos
Halra magyar! 400 milliós pályázat nyílik halfeldolgozók fejlesztésére
Kiemelt lehetőség mikro-, kis- és középvállalkozások, őstermelők, családi gazdálkodók és halfeldolgozással foglalkozó induló cégek számára.
Az áremelkedés szorításában - A délkelet-európai kiskereskedelmi bojkott tanulságai
2025 elején több országban civil bojkottok indultak az elszabaduló élelmiszerárak miatt.
A piacok bosszúja: késik de nem múlik
Más országok hasonló teljesítménnyel egy gyenge B-besorolásra lennének csak jók, valahol a feltörekvő gazdaságok szintjén - erős kijelentés az USA adósságáról, de igaz lehet. A...
The pos
Masszív emelkedés jöhet a kriptopiacon - egy itthon egyedi befektetéssel maximalizálhatjuk a hozamot
Az elmúlt hetekben jelentős emelkedést produkált több kriptodeviza árfolyama is, ami az amerikai dollár gyengülése miatt bekövetkezett likviditásbővülésnek volt köszönhető. Mivel nyáron
Make Europe Stock Great Again
A legtöbben azt hitték - jogosan -, hogy Trump visszatérése új aranykort jelent majd az amúgy is felülteljesítő amerikai piac számára. Hát, ebből eddig nem...
The post Make Europe Stock Great

5 perc alatt kiderül, hol bukhat el a céged - Mindent az akadálymentesítésről (x)

- Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
- Drámai időjárás-előrejelzés érkezett: ekkor robbanhat be a pokolian forró nyár Magyarországon
- Devizahiteles ügy: az Európai Bíróság ítélete önmagáért beszél
- Közeleg az újabb pusztító háború? – Kiadta a figyelmeztetést a hírszerzés
- Szép csendben építik le az embereket Magyarországon, most omlik össze a nagy béralku
Aggasztó az ázsiai lódarázs gyors terjedése, bárhol felbukkanhat a veszélyes rovar
Az invazív faj agresszív fészekvédő viselkedése az emberre is veszélyes lehet.
Katasztrófa Parajdon: fogad még valaha látogatókat a sóbánya?
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
Új világ az állampapíroknál – Hova áramlik a magyarok pénze?
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!