
Visszakapaszkodott a forint
Délutánra 395 környékére korrigált vissza a forint, ezzel ledolgozta a nap első felében látott gyengülését, most szinte ugyanott jár, ahol pénteken. A dollár most 338,47 forintba kerül, ami 0,3%-kal magasabb, mint a hétvége előtt.

Jelenleg a devizapiacon is minden szem a Fehér Házra szegeződik, ahol Donald Trump amerikai elnök este találkozik ukrán kollégájával és az európai vezetőkkel. A csúcsról érkező hírek megmozgathatják az árfolyamokat a nap végén. A háború esetleges ideiglenes lezárása mindenképp pozitív lenne rövidtávon a forint szempontjából, ha azonban az a dollár erősödésével párosul, akkor rövid életű lehet a kedvező hatás.
Kicsit erősödni kezdett a forint az euróval szemben
395,3-ig. De összességében továbbra is kivárás van a piacokon.

Bréking! Jöhet a szocho-csökkentés
Az MKIK-val történt egyeztetés után a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának tagjaival tárgyalt Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter Facebook-oldalán megjelent tájékoztatás szerint a VKF javaslatai között szerepel a szociális hozzájárulási adó csökkentése.

Eddig kivárás volt, de valami most készülődik
Az elmúlt órákban oldalazott a forint a vezető devizákkal szemben, de most a zöldhasúval szemben hamarosan újra 339 fölött lehet az árfolyam.

Trump átvert mindenkit a vámokkal, most mi lesz?
Miközben sokan reménykednek az ukrajnai háború lezárásában, Donald Trump korábbi „győzelmi” bejelentései a vámalkukról máris komoly figyelmeztető példává váltak. Az európai, japán, koreai és brit partnerek egyre türelmetlenebbek, mivel az ígéretek ellenére az USA továbbra is a maximális vámokat alkalmazza, a megállapodások pedig a gyakorlatban elakadtak.

Mutatjuk, mennyi pénze van a magyaroknak - Csak sikerült lenyomni az állampapírt
A kamatot kivették, a tőkét viszont bent hagyták és átrendezték – leegyszerűsítve így viselkedtek a lakossági befektetők az állampapírpiacon annak eddigi legturbulensebb időszakában, az idei első félévben. Az MNB ugyanezen időszakról szóló mai adatai azt mutatják, hogy 100 forintnyi friss megtakarításból 48 forint áramlott befektetési alapba a második negyedévben, ezzel bár az alapkezelők nagyobb hasznot is húzhattak volna a kamatesőből, ezek lettek a kamateső nyertesei, helyet cserélve az állampapírokkal a háztartások portfóliójában. A nyertesek között a folyószámlabetéteket is ott találjuk, és önmagához képest kiválóan teljesített az életbiztosítások értékesítése is. Kiemelt téma lesz a megtakarítási és vagyonkezelési piac jövője a Portfolio közelgő Future of Finance 2025 konferenciáján, nem érdemes lemaradni a szakmai rendezvényről!

Oldalazásba váltott a forint gyengülése
Bár megállt a forint gyengülése egy kis ideje, még nem mondhatjuk, hogy a nehezén túl vagyunk. Egyelőre oldalazó mozgásban a magyar fizetőeszköz és nagy kérdés, hogy innen merre fog kitörni. Elnézve a többi piaci (részvény, arany, olaj) viselkedését, a kilátások nem kedvezőek a mai napra.

Nagy Márton belengette: új adócsökkentések jöhetnek
Készül az iparvédelmi és munkahelyvédelmi akcióterv - jelezte közösségi oldalán Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, miután egyeztetést folytatott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetőivel. A tájékoztatásból kiderül, hogy több konkrét javaslat is felmerült a hazai cégek támogatása érdekében.

339 felett a dollárral szemben
Erősödik a dollár, miközben a forint kissé rosszul indítja a hetet. Emiatt már 0,4%-ot gyengült a magyar fizetőeszköz a dollárral szemben és már 339 felett is járt az árfolyam.

Majdnem 396 az euróval szemben
Ez nem békeforintnak tűnik eddig. A piacok eddig nem jelesre értékelik a hétvégi Putyin-Trump találkozót.

Már 338 felett a dollárral szemben
A reggeli órákban kezd elromlani a hangulat a forint piacán és már 338 felett az árfolyam.

Ez történhet a dollárral a neves stratéga szerint
Nagy dolgok lehetnek készülőben a dollár háza táján a sztárelemző szerint, aki azt is elmondta, hogy mi lehet a katalizátora a következő nagy mozgásnak a zöldhasúban.

Kis forintgyengülés kezdődik
395 fölé gyengült a forint az euróval szemben.

Van még tér a forinterősödésre?
A múlt héten a forint nagyot tudott erősödni az euróval és a dollárral szemben is. A magas kamatkülönbözet szép lassan teszi a dolgát.

A ma reggeli órákban egyelőre kisebb mozgásokat látunk, azonban továbbra is mindenki az orosz-amerikai tárgyalások utózöngéire figyel. Azonban a hét második felére majd a piacok figyelme a Jackson Hole-i Szimpóziumra terelődik, ahol a világ jegybankárai találkoznak. Már többször előfordult, hogy az amerikai jegybank elnöke ezen a konferencián mondott olyan dolgokat, amelyek később komoly piaci mozgásokat indítottak el. Emiatt a forint szempontjából is kritikus lehet a találkozó.

A mai nap kissé szegény lehet makroadatok tekintetében, azonban
bármikor jöhetnek hírek a béketárgyalásokról, ami a forint árfolyamára is hatással lehetnek.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Bejelentette Kijev legszorosabb szövetségese: biztosan nem küldenek katonákat Ukrajnába
Más módon szívesen támogatják a békemissziót.
1,7 millió katonát vesztett Ukrajna? Kijev is megszólalt a hihetetlenül magas számokról
Ukrajna álláspontja szerint ez totálisan légből kapott dezinformáció.
Megérkezett a jó hír, amire a legtöbb magyar ember várt
Azok viszont rosszul járhatnak, akik a hétre terveztek belföldi nyaralást.
Európa lenne az élharcos? Kína megmutatta, hogyan néz ki az igazi forradalom
Az ázsiai óriás egy hónap alatt lenyomta az EU-t.
Trump a saját maga falklandi háborúját vívja a vámpolitikája terén?
Nagy a hasonlóság Thatcher 1982-es és az USA elnökének mostani fellépése között.
Európába hozzák az egyik legjobb ukrajnai háborús fegyver gyártását
A kontinensen is gyártani fogják az amerikai Stinger rendszert.
Minierdők a város szívében
A Mijavaki-módszerrel telepített minierdők kis területen is hatékonyan növelik a biodiverzitást és mérséklik a városi hőszigethatást.
Merre mozdulhat az arany ára?
Az arany árfolyamát azonban nem csupán a monetáris politika alakítja. A világpolitikai kockázatok, az ellátási láncok geopolitikai átrendeződése és az inflációs bizonytalanság mind hozzáj
SPB: Alacsony kereslet és növekvő költségek veszélyeztethetik az amerikai vállalatok nyereségességét
Emelkedésnek indult a román CPI az energia ársapkák kivezetésének köszönhetően. A piac összességében pozitívan reagált a költségvetés rendbetételére irányuló kormányzati erőfeszít
Mi a baj dollárral?
Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr

Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni Mindenki jól jár a 3%-os hitellel? - Nem biztos. Sokan úgy gondolják, hogy a 3%-os kamat
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Az AI gazdasági ára: Mibe kerül a terminátor-forgatókönyv elkerülése?
Amióta a szakértőkön kívüli világ is AI-lázban ég, a félelmek gyakran nagyobb sajtót kapnak, mint a technológiával járó előnyök. Vendégszerzőnk kutatások alapján vizsgálja meg, hogyan

Otthon Start Program - Büntetési szabályok
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - Büntetési szabályok A 3%-os kamattámogatott Otthon Start Hitel óriási segítség lehet az ingatlanvásárlás előtt állóknak, a

A 2025-ös FIDE Iskolák Világbajnoksága és a Smart Moves Summit az Egyesült Államokban ért véget (x)
Magyarország csapata az 55 versenyző közül a 23. helyet szerezte meg
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
A magyar milliomosok titkai: így lehetsz te is tagja a klubnak
Ismét elkészült a Portfolio Prémium Banki Felmérése.
Döbbenetes új csúcsokon a világ tőzsdéi – Mi jöhet most?
Meddig tarthat a lendület?
