Itt a friss lista: nézd meg, mekkorát kaszált a bankod!

2019. június 9. 06:10    
nyomtatás
 
Tavaly 648 milliárd forintos, az idei első negyedévben pedig 125 milliárd forintos nyereséget ért el a magyar hitelintézeti szektor. Megnéztük, hogy a tavalyi számok alapján melyik bank mekkorát kaszált.

Hitelt vennél fel? Kalkulálj magadnak a Pénzcentrum kalkulátorával!

Kereskedés OTP-részvényekkel a Portfolio Online Tőzsdén!

A bankok is közzétették auditált éves beszámolóikat az elmúlt hetekben és napokban. A 2018-as évben történt számviteli átállások (jellemzően a nemzetközi IAS 39-ről vagy a magyar számvitelről a nemzetközi IFRS 9 sztenderdre történő váltás) megnehezítik egyes eredmény- és mérlegtételek időbeni, illetve részben bankok közötti összehasonlítását is, ezért ezúttal csak az egyes bankok (konszolidált) mérlegfőösszegének és adózott eredményének bemutatására szorítkozunk.

A mérlegfőösszeg szempontjából Magyarország legnagyobb kereskedelmi bankja természetesen az OTP, pozícióját senki sem veszélyezteti. A második és a harmadik helyen nem történt sorrendváltozás: a K&H és az UniCredit áll a dobogó másik két fokán. Az Erstének és a Raiffeisennek sikerült megelőznie a Takarék Csoportot, így feljöttek a 4-5. helyre, a Takarék a 6. helyen kötött ki. Az EU-s előírások terhét nyögő MKB Bankot a CIB Bank előzte meg a 7-8. helyen, a 9. helyen pedig a Budapest Bankot találjuk.

Itt a friss lista: nézd meg, mekkorát kaszált a bankod!


A bankok többségének kétszámjegyű százalékos mértékben nőtt a mérlegfőösszege tavaly, ez alól csak a 6%-kal növekvő K&H, az 1%-kal bővülő Takarék Csoport és a 9%-kal visszaeső MKB Bank kivétel. A legnagyobb mértékben a Budapest Bank (+20%) és az Erste (+16%) mérlegfőösszege emelkedett, a harmadik helyen a hosszú évek zsugorodását megfordító CIB található.

Ami az adózott eredményt illeti, az OTP csak Magyarországon csaknem akkora nyerséget ért el, mint az utána következő négy szereplő együttvéve. A teljes OTP nyeresége egyébként nagyobb volt, mint a listánkon szereplő többi banké, 318 milliárd forintos profitja megközelítette a teljes bankszektor profitjának a felét. A hitelintézetek közül háromnak csökkent a profitja (elsősorban a céltartalék-visszaírások kisebb szerepe miatt): a Raiffeisené, a CIB-é és a Budapest Banké. A Takarék Csoport sikerrel fordította pozitívba az eredményét az egy évvel korábbi veszteség után.

Itt a friss lista: nézd meg, mekkorát kaszált a bankod!


Az idei első negyedévben romló költséghatékonyság és csökkenő céltartalék-visszaírások mellett az egy évvel korábbinál alacsonyabb, 125 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el az első negyedévben a hitelintézeti szektor. A tőkearányos megtérülés 10% alá esett, közelítve fenntartható (alacsonyabb) szintjéhez.

Itt a friss lista: nézd meg, mekkorát kaszált a bankod!


Hogy miért romlott az egy évvel korábbihoz képest a bankszektor jövedelmezősége, azt az alábbi ábra mutatja milliárd forintban kifejezve. A legnagyobb rontó tényező a működési költségek 41 milliárd forintos emelkedése volt, másodsorban az értékvesztés és céltartalék soron látunk romlást, vagyis egyre kisebb az értékvesztés-visszaírás és egyre nagyobb az értékvesztés-képzés szerepe, előre látott módon.

Itt a friss lista: nézd meg, mekkorát kaszált a bankod!


További részletek a hitelintézetek első negyedévéről:

2019.06.07 11:10 Szép lassan utoléri a magyar bankszektort a végzete

Hitelt vennél fel? Kalkulálj magadnak a Pénzcentrum kalkulátorával!

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Új Portfolio hírlevél

Szerkesztett hírlevél - Segítség a
MIFID 2-ben

Feliratkozás
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
Állásajánlatok
Rendezvényszervező
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium