Gazdaság

Számíthatunk-e bármire is egyáltalán az EKB-tól?

Portfolio
Ma kora délután ismerteti a kamatdöntésének eredményét az Európai Központi Bank. Várhatóan nem fog változtatni a jegybank az irányadó rátáján, amely jelenleg 0,5 százalékon áll, ugyanis a fellendülés jelei már láthatóak és az infláció is emelkedésnek indult. Mario Draghi, az EKB elnöke a múlt héten azt mondta, hogy az EKB politikája továbbra is alkalmazkodó lesz és készen állnak, hogy új eszközöket vessenek be, ha arra szükség volna. Ugyanakkor az elnök azt is elmondta, hogy az EKB már megtette, amit tudott, hogy stabilizálja a piacokat és immáron a kormányok ideje jött el, hogy véghezvigyék reformtörekvéseiket. Ettől függetlenül a piac arra kíváncsi, hogy az EKB ma hajlandóbb-e a korábban említett újabb eszközök bevetésére mint a múltkori ülésen. Továbbá érdekes lehet, hogy a jegybanki kamatpályával kapcsolatos iránymutatását (forward guidance) miként tudja hatékonyan közölni a piaccal.
A Reuters által felmért piaci konszenzus szerint az EKB nem fogja tovább csökkenteni az irányadó rátát legalább 2014 végéig. Ugyanakkor arra fog törekedni, hogy nyugtató üzeneteket sugalljon a befektetők felé. Az EKB ülése éppen a portugál válság árnyékában megy végbe, ahol az államkötvényhozamok átmenetileg 8 százalék fölé emelkedtek. Ez a kiugró hozamemelkedés rendkívüli nyugtalanságot kelthet a pénzügyi piacokon, ahol már eleve nem volt túl derűs hangulat a Fed múlt havi bejelentése után.

A portugál és a görög feszültség akár egyenesen a bizalom megrendüléséhez is vezethet, annak ellenére, hogy Mario Draghi egy évvel ezelőtt azt ígérte, hogy bármit megtesznek majd az euró megmentéséért.

"Az EKB-nak meg kell nyugtatnia a piacokat, hogy nem fog megpróbálni korábban szigorítani. Tehát nem másra van szükség, mint útmutatásra a tervei kapcsán, már amennyire az az EKB-tól telik" - fejtette ki véleményét Christian Schulz, a Berenberg Bank közgazdásza. Egyes sajtóértesülések szerint az EKB pontosan ezt is tervezi. Az ún. "forward guidance" lényege az volna, hogy a bank transzparensen és egyértelműen fejtse ki hosszú távú elköteleződését a jegybanki iránnyal (és kamatpályával) kapcsolatban, amivel a piaci várakozásokat a kedve szerint tudja alakítani.

A júniusban látott gyorsuló infláció (1,4-ről 1,6 százalékra egy hónap alatt) és a vártnál erősebb fogyasztás Franciaországban és Németországban mind az EKB azon előrejelzését támasztja alá, hogy egy lassú, de egyértelmű fellendülés várható idén. Ezek a tényezők pedig kevés indokot hagynak egy további kamatcsökkentésre.

Számíthatunk-e bármire is egyáltalán az EKB-tól?
Az EKB júniusi ülése után az elnök némelyest csalódást okozott a piacnak azzal, hogy az általa várt új és azonnali lépéseket akkor elvetette Draghi. Érdemes lehet a mostani ülésen tehát egy biztatóbb irányt sugallania az elnöknek, még ha nem is tervezik a piac által várt újabb lépések bejelentését (mint például a perifériás országok és a kkv szektor hitelezésének további segítését).

Felvethető ugyanakkor az a kérdés is, hogy egyáltalán miket tud ma az EKB tenni a bajba jutott országok esetében. Ugyanis a bank jelenlegi kötvényvásárlási programjának (OMT) a feltételi között szerepel, hogy egyrészt az adott ország kérvényezze azt (egy szigorú keretrendszerű nemzetközi hitelprogram mellett), másrészt, hogy a bajba jutott szuverén ország rendszeresen bocsásson ki államkötvényeket, vagyis működjön annak piaca. Ez ugyanakkor egyik jelenleg problémákkal küszködő ország esetében sem teljesül ma.

Ehhez kapcsolódóan Carsten Brzeski, az ING közgazdásza rámutatott, hogy éppen az lenne a legfontosabb üzenete Draghinak, hogy egyértelműen jelezze: az EKB továbbra is kész az OMT bevetésére. Véleménye szerint egyedül ez adhatna kellő megnyugvást a piacoknak.
IMG_20190910_155319
A River Estates irodaháza többek között a DIGI kábeles mûsorszolgáltató székhelye a XIII. kerület, Váci út 35-ben.
An electrical charging port sits on the bodywork of a Kuga Vignale hybrid automobile displayed during a Ford Motor Co. launch event in Amsterdam, Netherlands, on April 2, 2019.
Frankfurt Stock Exchange
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Digitalizációs szakértő

Digitalizációs szakértő

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
hkprot5