Előfizetői tartalom

Brexit: nagyobb alkalmazkodási képesség, fél siker!

A brit népszavazás (Brexit) eredményének nyilvánosságra kerülését követő órákban szinte azonnal elindult a találgatás azzal kapcsolatban, hogy mely gazdaságok lehetnek leginkább kitettek a negatív hatásoknak. A legtöbb elemzés eddig az első körös, ún. statikus - az aktuális kereskedelmi és pénzpiaci kapcsolataiból levezethető - csatornákkal számolt. Azonban ahogy azt a legutóbbi válság tapasztalatai is megmutatták, a másodkörös hatások gyakran sokkal erősebben és tartósabban befolyásolják a gazdaságok várható fejlődési pályáját. Ez utóbbi hatások közé sorolhatjuk a pénzügyi rendszerben megjelenő negatív visszacsatolásokat, amely tekintetben hazánk helyzete az elmúlt években mind abszolút, mind relatív értelemben számottevően javult. A pénzügyi rendszer stabilitása, a kereskedelmi bankok hitelezési aktivitásának élénkülése ellensúlyozhatják a külpiacokról érkező impulzusokat. Emellett az elmúlt években a gazdaságpolitika mozgástere is számottevően növekedett, így a gazdaságpolitika anticiklikus viselkedéssel is segítheti a külső hatások kezelését.

Az Egyesült Királyságban lefolytatott népszavazás eredménye komoly turbulenciát okozott a világ pénzpiacain. Az első reakcióként jelentkező hangulatromlást az elmúlt napokban megnyugvás követte. Jelen pillanatban komoly bizonytalanság övezi mind a kilépés folyamatát, mind annak közvetett és közvetlen reálgazdasági hatásait. A globális gazdasági térben várható tovagyűrűző...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés