Előfizetői tartalom

Fénysebességre kell kapcsolnia Magyarországnak

Domokos Péter
Hausmann Róbert, MNB
Magyarország sikeres gazdasági felzárkózása érdekében szükséges, hogy a fejlődés mennyiségi tényezőiről a hatékonyságra és a minőségre kerüljön át a hangsúly. Ehhez szemléletváltásra és innovációkra van szükség nemcsak a magánszektorban, hanem az állami szférában is. Utóbbi területen több sikeres reform történt, például az adórendszer átalakítása és az adóelkerülés visszaszorítása, de a szabályozások, ügyintézések még számottevően egyszerűsíthetőek lehetnének, ami erőforrást szabadítana fel a magánszektor és az állam részéről is. A vállalati szektorban a fő kihívás a termelékenység javulása és a kkv-k versenyképességének, exportképességének fejlesztése. Mindkét szférában a megoldás egyik kulcsa a digitalizáció lehet, ami kisebb ráfordítással (de magas szintű humán tőke bevonásával) hatékonyságugrást eredményezhet.

A Magyar Nemzeti Bank 2017. október végén első alkalommal publikálta Magyarország gazdaságának és társadalmának strukturális területeit részletesen vizsgáló Versenyképességi jelentését. Ötrészes cikksorozatunkban a jelentés által lefedett versenyképességi dimenziókat, illetve azok fő megállapításait ismertetjük. A cikksorozat harmadik részében az állami versenyképességre...

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 543 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái