Gazdaság

Márciusban jöhet az MNB első szigorító lépése az elemzők szerint

MTI, Portfolio
Az első negyedévben, valószínűleg a március végi ülésen, várható a monetáris kondíciók első szigorítása magyar makrogazdasági elemzők szerint. Kedden a piaci várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta az alapkamatot és a kamatfolyosót is az MNB Monetáris Tanácsa, igaz a közlemény szövegében volt egy kis meglepetés:
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az MTI-nek megküldött kommentárjában kiemelte: az adószűrt maginfláció már a következő hónapokban elérheti a 3 százalékos inflációs célt, így a monetáris kondíciók normalizálódása hamarosan elkezdődhet, a forintlikviditást nyújtó devizaswap állomány szűkítésével, akár már márciusban.

Megjegyezte: a tanács decemberben már jelezte, hogy a következőkben az adószűrt maginfláció alakulása befolyásolhatja a monetáris politikát, mivel az üzemanyagárak hektikus változásai miatt a fő fogyasztói árindex kevésbé képes megragadni az inflációs tendenciákat. Míg az utóbbi decemberben 2,7 százalékra süllyedt, az adószűrt maginfláció 2,9 százalékra emelkedett, így az adószűrt maginfláció már a következő hónapokban elérheti az inflációs célt.

Ez esetben a devizaswap jelenlegi 1987 milliárd forintos állománya, 200-250 milliárddal csökkenhet. Ezt követően emelkedhet a kamatfolyosó (egynapos betéti és hitelkamatláb) 10-15 bázisponttal. A monetáris kondíciók normalizálódása azonban lassú és fokozatos lehet, mivel az infláció nem indokol gyorsabb ütemet. Alapkamat emelést pedig csak akkor lesz, amikor a kamatfolyosó szimmetrikussá válik az alapkamat körül, a jövő év második-harmadik negyedévében.

Miközben az európai gazdasági lassulás miatt az EKB idénre várt kamatemelése kiárazódott, sőt, a piacok újabb nem konvencionális lazításra is számítanak, a piaci kamatszinteket is mérsékelheti a megtakarítások hiteleket jóval felülmúló növekedése, az uniós források miatt csökkenő államháztartás finanszírozási igény, a vállalatok betétállományának meredek növekedése. Ezt erősítheti a hazai gazdaság csökkenő sérülékenysége, a kockázati felárak várható szűkülése is. Így a kamatszintek a határidős kamatlábaknál jóval lassabb ütemben emelkedhetnek - véli Suppan Gergely.

Pasquale Diana, a Morgan Stanley londoni elemzője az MNB döntése utáni rövid kommentárjában azt írta: meglátása szerint a jegybank a márciusi szigorítás lehetőségét napirenden tartotta, de benne van a levegőben, hogy későbbre, júniusra, csúszik az első ilyen lépés. Kiemelte kommentárjában az MNB közleményéből azt a részt, amelyben a hazai jegybank a globális jegybankok (elsősorban az EKB) romló külső konjunktúra miatti óvatosabb monetáris politikai hozzáállására utalt, ami lefelé ható tényező lehet az importált inflációra és így ez kvázi növelheti a magyar jegybank mozgásterét is. Szerinte márciusban hozhat olyan döntést az MNB, hogy visszafogja a bankrendszeri forintlikviditást, és/vagy az egynapos betéti rátát megemeli, de ezen növekvő monetáris politikai mozgástér miatt a lépés nyárra is elcsúszhat.

Az Equilor elemzésében kiemelte: a tanács közleménye nem tartalmazott lényeges, új információt. Várakozásuk szerint az igazi izgalmat a március 26-i kamatdöntő ülés hozhat, amikor - az inflációs folyamatok függvényében - fontos bejelentéseket tehet a jegybank, elsőként az FX-swap állomány csökkentéséről. Ezzel megkezdődhet a monetáris politika normalizálása, de az első kamatemelésre csak a negyedik negyedévben számítanak. Március 28-án jelenik meg az MNB friss Inflációs jelentése, amelynek keretszámait szintén a 26-i ülést követően ismertetik.

Az elemzés utal arra, hogy Nagy Márton, az MNB alelnöke két héttel ezelőtt a bécsi Euromoney konferencián azt mondta, amennyiben az adószűrt maginflációs mutató eléri, vagy meghaladja a 3 százalékos jegybanki célszintet, megkezdődik a monetáris politika szigorítása.

Az inflációs nyomás - az olaj világpiaci árának csökkenése miatt - az év végére mérséklődött, de a maginfláció magas szinten marad. A januári - éves bázison számított - adat február 12-én ismerhető meg, az előzetes várakozások szerint 2,8-2,9 százalék között alakulhat, míg a fő árindex ennél némileg alacsonyabb, 2,7 százalék lehet - írták.

A kamatdöntés nem okozott meglepetést a piaci szereplők többségének, annak ellenére, hogy a jegybanki alelnök normalizációról szóló kommentárja érdemi forinterősödést indított: áttörte a forint a 320-as szintet az euróval szemben - emeli ki a CIB Bank gyorselemzése. A forint árfolyama ugyanakkor közvetlenül a kamatdöntés után jelentős mozgást nem mutatott, kevéssel a 317-es szint felett ingadozott - tették hozzá.

A tanács megerősítette a decemberi iránymutatást, hogy a hazai infláció súlya a monetáris döntésekben most már nagyobb, mint az EKB kamatpolitikájáé - hangsúlyozta az elemzés megjegyezve: a közlemény nem szigorúbb hangvételű a decemberinél.

A januári MT-döntés, illetve -közlemény fényében változatlanul úgy látják, hogy a tényleges intézkedések időzítése jelentős mértékben függ a beérkező új adatoktól, a márciusi Inflációs Jelentés és a frissített makrogazdasági prognózisok publikálása azonban jó alkalmat adhat konkrétabb információk megosztására a piaccal.

A CIB-nél az alapkamat emelésre idén továbbra sem számítanak. Az alapkamat 2020-ig elejéig valószínűleg nem változik, és jelenlegi prognózisuk szerint 2019 végén a 3 hónapos BUBOR kamat még mindig érdemben az irányadó ráta 0,90 százalékos szintje alatt áll majd - írták.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője is azt emelte ki, hogy a tanács kommentárja a decemberi közlemény tartalmát erősítette meg. A jegybank ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a "headline" inflációs mutató változékonysága számottevően növekedett (lényegében az olajárak miatt), azonban a tartós folyamatokat megragadó mutatók a mögöttes árnyomás folytatólagos erősödésére utalnak a magyar gazdaságban. Ugyanakkor a jegybanki közlemény azt is sugallja, hogy a globális növekedés-lassulás lefelé mutató kockázatot jelenthet az importált infláció kapcsán - húzta alá az elemző.

Úgy vélik, 2019-ben elindul a normalizáció folyamata a monetáris politikában, és a bankközi kamatok lassú emelkedő pályára kerülnek majd. Az Ersténél azt várják, hogy az első negyedévben még nem tesz érdemi lépést a jegybank normalizáció irányába. Mindenesetre a 3 hónapos BUBOR kamatláb 2019 végén megközelíti az alapkamat szintjét, az év egészében 0,9 százalékon marad, emelése 2020 második fele előtt nem várható.
Mystery_Hotel_Budapest - 8
IMG_20190910_155319
A River Estates irodaháza többek között a DIGI kábeles mûsorszolgáltató székhelye a XIII. kerület, Váci út 35-ben.
An electrical charging port sits on the bodywork of a Kuga Vignale hybrid automobile displayed during a Ford Motor Co. launch event in Amsterdam, Netherlands, on April 2, 2019.
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. szeptember 25.
Követeléskezelési trendek 2019
2019. október 1.
Öngondoskodás 2019
2019. október 16.
Budapest Economic Forum 2019
2019. október 17.
Portfolio-MAGE Ipar 4.0 konferencia 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Digitalizációs szakértő

Digitalizációs szakértő

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Tőzsdetanfolyam
Légy tudatos a pénzügyeidben, vedd a saját kezedbe az irányítást.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól.
hkprot5