donaldtrump
Gazdaság

Trump: eljött a tárgyalások nagy napja

MTI
Washingtonban csütörtök délelőtt megkezdődött az amerikai-kínai kereskedelmi egyeztetések 13. fordulója, amelyen a két ország főtárgyalói megpróbálnak valamiféle megoldást találni a világgazdasági növekedést is fenyegető kereskedelmi viszályra.

Az amerikai kereskedelmi főképviselő hivatalának bejáratánál Robert Lighthizer főképviselő és Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter fogadta a Liu Ho miniszterelnök-helyettes vezette kínai delegációt. A széles mosolyok és szívélyes kézfogások dacára számos súlyos kérdésben vita van a két ország között, és soványak a megegyezés esélyei.

Július óta először találkoztak a két ország főtárgyalói. A Fehér Ház tájékoztatása szerint a kétnaposra tervezett egyeztetéseken napirendre kerül a kikényszerített technológiatranszfer, a szellemi tulajdonjogok védelme, a nem vámjellegű kereskedelmi akadályok, a mezőgazdaság és a majdani megállapodás végrehajtásának témája.

Donald Trump amerikai elnök a Twitteren azt írta, hogy eljött "a tárgyalások nagy napja", és megismételte azt az álláspontját, miszerint Kína megállapodást akar kötni, de ő nem feltétlenül. Jelezte azt is, hogy pénteken fogadja a Fehér Házban Liu Ho miniszterelnök-helyettest.

A Hszinhua kínai hírügynökség jelentése szerint Liu Ho a tárgyalások előtt kijelentette, hogy a kínai fél együtt akar működni az Egyesült Államokkal a kereskedelmi mérleggel, a piacokhoz való hozzáféréssel és a befektetők védelmével kapcsolatos ügyekben. Az amerikai kereskedelmi kamara egyik tisztségviselője pedig elmondta, lehetséges, hogy a kínai és az amerikai fél egy devizamegállapodást köt, cserébe a vámtarifák közelgő emelésének elhalasztásáért.

Jóllehet az utóbbi napokban több sajtójelentésben is arról számoltak be, hogy a világ két legnagyobb gazdasága fontolgatja egy "átmeneti", részleges kereskedelmi megállapodás megkötését, amelynek alapján Kína több amerikai agrárterméket vásárol a vámemelések elhalasztásának fejében, Trump elnök többször is elhessegette ezt a javaslatot, mondván, hogy "egy nagy megállapodást" akar Pekinggel, amely a szellemi tulajdonjogok kérdését is rendezi.

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap bennfentes forrásokra hivatkozva csütörtökön azt írta, hogy nem hozott előrelépést a hét elején tartott, a legfelső szintű tárgyalásokat előkészítő egyeztetéssorozat. A Liao Min pénzügyminiszter-helyettes vezette kínai delegáció nem volt hajlandó a kikényszerített technológiatranszfer kérdéséről beszélni, és kerülte azoknak a kínai állami támogatásoknak a témáját is, amelyekkel Washington szerint Peking méltánytalan előnyhöz juttatja a kínai vállalatokat a nemzetközi versenytársakkal szemben.

(Címlapkép: Jabin Botsford/The Washington Post via Getty Images)

wall street_shutterstock
Kiadta újabb hard-Brexit felkészítő anyagát Brüsszel: ez vár az emberekre és cégekre
Alteo klub
boeing 737NG
LONDON, ENGLAND - OCTOBER 03: British Prime Minister Boris Johnson leaves 10 Downing Street on October 3, 2019 in London, England.
barcelona katalán tüntetés rendőrség
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. november 6.
Portfolio Private Health Forum 2019
2019. november 7.
Energy Investment Forum 2019
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Junior elemző/elemző

Junior elemző/elemző

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Online előadás
Befektetési termékek a magas hozam reményében.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
barcelona katalán tüntetés rendőrség