brexit boris johnson brit kilepes nepszavazas
Gazdaság

Brexit: Johnson súlyos dologgal vádolja ellenfelét

MTI
Boris Johnson konzervatív párti brit miniszterelnök szerint Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője az Egyesült Királyságban élő külföldi EU-állampolgárok szavazataival próbálná visszafordítani a brit EU-tagság megszűnéséről (Brexit) hozott népszavazási döntést.

Johnson pénteken levelet írt Corbynnak, azzal vádolva a legnagyobb ellenzéki erő vezetőjét, hogy manipulálni próbálja a Munkáspárt által célként kitűzött újabb EU-referendum eredményét.

A kormányfő szerint ugyanis a Labour választási programjából az olvasható ki, hogy a párt az Egyesült Királyságban élő kétmillió - felnőtt - külföldi EU-állampolgárnak is szavazati jogot adna ezen a népszavazáson, márpedig ez "alattomos kísérletet" jelentene a Brexitről döntő 2016-os népszavazás eredményének megsemmisítésére, és így mélységesen antidemokratikus eljárás lenne.

Johnson a Konzervatív Párt által közzétett levélben felszólítja Corbynt, hogy ezt a célját a jövő csütörtöki parlamenti választásokig "gondolja át". A brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott népszavazáson a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre voksolt.

Boris Johnson úgy fogalmaz pénteki levelében, hogy ha a Munkáspárt vezetője kormányra kerülve külföldiek millióinak adna szavazati jogot a 2016-os népszavazási eredmény megfordítása végett, az "hihetetlen elkeseredettséget" okozna, és évtizedekig is eltarthatna ennek orvoslása. Ha a Munkáspárt lehetőséget adna kétmillió külföldi EU-állampolgárnak a Brexit-folyamat visszafordítására, azzal britek millióit idegenítené el a politikától, olyanokat, akik máris úgy érzik, hogy a brit politikai rendszer jogfosztottá tette őket, és nem törődik velük - áll a brit kormányfő levelében.

A Konzervatív Párt a levelet ismertető pénteki közleményében felidézi, hogy a Labour választási programja szerint a párt által tervezett újabb EU-népszavazáson "az Egyesült Királyság valamennyi lakosa" részt vehetne. A közlemény szerint ez arra vall, hogy a Munkáspárt az Egyesült Királyságban élő, szavazásra jogosító korú külföldi EU-állampolgárokra is kiterjesztené a szavazati jogot, kétmillióval növelve a szavazásra jogosultak számát.

A Konzervatív Párt által - részletek nélkül - idézett "tudományos kutatások" szerint a külföldi EU-állampolgárok 90 százaléka "nagy valószínűséggel" a bennmaradásra szavazna újabb EU-népszavazás esetén. A várható részvételi arányokat is figyelembe véve ez azt jelentené, hogy a 2016-os szavazatszámnál csaknem 500 ezerrel több kilépéspárti voksra lenne szükség ahhoz, hogy az akkori népszavazási eredmény ne változzon - áll a Konzervatív Párt pénteki állásfoglalásában.

A Munkáspárt választási programja szerint ha a jövő csütörtöki parlamenti választáson a párt kormányra kerül, új megállapodásra törekedne az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről, és ezt az egyezményt hat hónapon belül jogilag kötelező erejű népszavazásra bocsátaná. A Labour programja szerint a referendum szavazólapján szerepelne az a választási lehetőség is, hogy az Egyesült Királyság maradjon az unió teljes jogú tagja.

A pénteken ismertetett legfrissebb felmérés szerint ugyanakkor a megállapodás nélküli Brexit híveinek elsöprő többsége a Konzervatív Pártot támogatja. A legnagyobb brit közvélemény-kutató csoport, a YouGov vizsgálata kimutatta, hogy a "kemény" Brexitet pártolók 76 százaléka kíván a konzervatívokra szavazni a jövő heti választáson. Ebből a választói csoportból a májusi európai parlamenti választásokon még csak 7 százalék szavazott a konzervatívokra, és 80 százalék a legradikálisabb EU-ellenes brit erőt, a Nigel Farage vezette Brexit Pártot támogatta. A YouGov hangsúlyozza, hogy az arányok azóta szinte teljesen átfordultak, mivel a kemény Brexit híveinek alig 11 százaléka tart ki még most is a Brexit Párt mellett.

Címlapkép forrása: Stefan Rousseau/PA Images via Getty Images

FrankfurtiTőzsde
fertozes
paks
terézváros
ursula
királynő
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Értékesítési vezető

Értékesítési vezető

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Szakmai asszisztens

Szakmai asszisztens

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
fertozes