Gazdaság

Akár az EU-t is elhagyhatja Lengyelország a legfelsőbb bíróság véleménye szerint

MTI
Portfolio
A lengyel kormánypárt által minap benyújtott, a bírósági rendszerről szóló újabb törvénymódosító javaslat veszélyezteti a bírák függetlenségét, ami uniós kötelezettségszegési eljáráshoz, az pedig hosszabb távon az EU elhagyásához vezethet - olvasható abban a legfelsőbb bírósági állásfoglalásban, amelyet a parlamenti véleményezési folyamat keretében adott ki kedden a lengyel bírói testület.

A Jog és Igazságosság (PiS) által múlt héten benyújtott, csütörtökön napirendre kerülő tervezet fegyelmi intézkedéseket tesz lehetővé az olyan bírák esetében, akik politikai tevékenységet folytatnak, illetve akik nyilvánosan megkérdőjelezik egy másik bíró kinevezését. Megváltoztatja a legfelsőbb bírósági elnök megválasztási eljárását is.

A terjedelmes legfelsőbb bírósági véleményezési anyag szerint

a tervezet ellentmond az uniós jognak, ezért az uniós szervek "nagy valószínűséggel kénytelenek lesznek kötelezettségszegési eljárást indítani", és mindez "hosszabb távon az EU elhagyásának szükségességéhez vezethet".

Ez arra vonatkozhatott, hogy az Európai Bizottság szóvivője hétfőn közölte: a brüsszeli testület elemezni fogja, hogy a tervezet megfelel-e az uniós jognak.

A minap a magyar EU-tagság kapcsán is felvetődött elemzői kétely:

A tervezett fegyelmi megoldások

reális veszélyt jelentenek a lengyelországi bíróságok függetlenségére,

lehetővé teszik az olyan bírák eltávolítását, akiknek "nézetei nem felelnek meg a kormányzó többségnek" - írják a dokumentumban.

A PiS tervezete arra reagált, hogy december elején a legfelsőbb bíróság munkaügyi kamarája kétségbe vonta ugyanazon intézmény másik testületének, az új fegyelmi kamarának a létjogosultságát, mégpedig az európai jog felsőbbrendűségére és jogállamisági elvekre hivatkozva. A legfelsőbb bírósági szóvivő pedig arra hívta fel a különféle szintű lengyel bíróságoknak a PiS-kormányzás idején kinevezett tagjait, hogy fontolják meg munkájuk felfüggesztését. Az utóbbi időben az államfő által kinevezett bírák státuszát egyes fellebbezési eljárások során egyes bírókollégáik is megkérdőjelezték.

Az ügyben külön nyilatkozatban a legfelsőbb bíróság távozó elnöke, Malgorzata Gersdorf is reagált, úgy látván: a lengyel és az európai jog "azonos irányvonalat követ". Michal Laskowski legfelsőbb bírósági szóvivő szerint a PiS tervezete sok helyen sérti a lengyel alkotmányt, elfogadása "nagyon rossz következményekkel járhat a nemzetközi színtéren".

A PiS törvénytervezete a lengyel ellenzék szerint is veszélyezteti a bíróságok függetlenségét. Donald Tusk volt lengyel kormányfő, az Európai Tanács nemrég leköszönt és az Európai Néppárt jelenlegi elnöke ez ügyben tüntetések szervezésére hívta fel a lengyeleket, keddi Twitter-bejegyzésében "kemény ellenállást" sürgetve.   

A témáról a keddi kormányülés után az újságírók Mateusz Morawiecki miniszterelnököt is megkérdezték. Ő úgy látta: a tervezet megelőzi "a lengyel igazságügyet fenyegető káoszt". Rámutatott a Nyugat-Európában, többek között Franciaországban és Németországban érvényes megoldásokra, amelyek megakadályozzák, hogy "egyes bírák kétségbe vonják más bírák döntéseit".

Utalva arra, hogy például Németországban a bírák ilyen jellegű kihágásai büntetőjogi következményekkel is járhatnak, Morawiecki leszögezte: a tervezett lengyel megoldások "nem annyira messze menőek", mindazonáltal "egyértelműen biztosítani kell az igazságügy rendjét".

European parliament building, Brussels, Belgium
Frankfurti tőzsde
forintka191126getty
OTP fiók
Bejelentették a nagy megállapodást az Intesa és az Intrum között
vitézy dávid
brexit
coronavirus
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Értékesítési vezető

Értékesítési vezető

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Szakmai asszisztens

Szakmai asszisztens

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
coronavirus