Gazdaság

Közelgő kamatvágástól ijedt meg a font

Portfolio
Érezhetően gyengült hétfőn az angol font a dollárral szemben miután a Bank of England (BoE) egyik döntéshozója közelgő kamatcsökkentés lehetőségéről beszélt. A délelőtt megjelent növekedési adat is csak ráerősített erre, hiszen hét éves mélypontra lassult a gazdaság.

Elképzelhető, hogy az alapkamat csökkentésére szavazok majd a következő hónapokban, ha nem látunk visszapattanást az adatokban – mondta a Financial Times kérdésére Gertjan Vileghe, a BoE döntéshozója. A szakember szerint abszolút kiélezett lehet a következő néhány kamatdöntés, ezzel ráerősített Mark Carney jegybankelnök közelmúltban elhangzott szavaira.

A hétfő délelőtt megjelent havi GDP-adat csak ráerősített a kamatcsökkentési várakozásokra, hiszen novemberben mindössze 0,6%-kal nőtt a brit gazdaság az előző évhez képest, amihez hasonlóra hét éve nem volt példa. Ha az adatok ennek a lassulásnak a folytatódására utalnak majd, akkor valóban realitás lehet a kamatvágás, főleg úgy, hogy egyelőre a Brexittel kapcsolatos bizonytalanságok is eltűntek.

A gyenge gazdasági növekedésre és a kamatcsökkentési várakozásokra reagálva a font több mint fél százalékkal gyengült a dollárral szemben hétfőn.

pwc
kina kereskedlemi háború
szegény
hasenstab
karacsonygergely
GettyImages-1142412879forintbankjegy
takacsildikodemjan
cimlap_libia
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Szakmai asszisztens

Szakmai asszisztens

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
kina kereskedlemi háború