donald trump kína
Gazdaság

Trump: ez történelmi megállapodás

MTI
Történelmi megállapodásnak nevezte az amerikai elnök a Kínával kötendő kereskedelmi egyezményt szerdán a Fehér Házban, a dokumentum aláírási ceremóniáján.

"A történelmi kereskedelmi egyezmény első szakaszának aláírásával korábban soha nem tett nagy jelentőségű lépést teszünk Kínával a kölcsönösen tisztességes kereskedelem jövője felé" - fogalmazott Donald Trump.   

Hozzáfűzte, hogy az Egyesült Államok és Kína közös erővel "kijavítja a múltban elkövetett hibákat".    

"Tudjuk, hogy lesznek még nézetkülönbségek országaink között, de ez a mai nap új fejezet kezdetét jelenti a világ két legfontosabb gazdaságának kereskedelmi kapcsolataiban" - szögezte le az amerikai elnök. Ugyanakkor közölte azt is, hogy a kínai portékákra csaknem két évvel ezelőtt kivetett pótvámok mindaddig érvényben maradnak, amíg a most aláírt részleges kereskedelmi egyezmény második szakaszának részleteiben nem születik megállapodás. "Ha nem így tennénk, akkor nem maradna a kezünkben a tárgyaláshoz szükséges egyetlen ütőkártya sem" - fogalmazott. Trump bejelentette azt is, hogy Kínába látogat.    

A Fehér Házban tartott ünnepségen Mike Pence alelnök, az amerikai kormányzat tagjai és üzletemberek, továbbá Henry Kissinger volt külügyminiszter mellett részt vett Liu He kínai miniszterelnök-helyettes is. Kínai részről ő írta alá az egyezményt.    

A kínai politikus felolvasta Hszi Csin-ping Donald Trumphoz címzett levelét. A kínai elnök ebben azt hangoztatta, hogy a kereskedelmi megállapodás "jó az egész világnak".    

A levél felolvasása után a kínai miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy a megállapodás alapos és széles körű, valamint megfelel a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályainak is.    

Az ünnepség végén Trump és Liu aláírta az egyezményt, amellyel kapcsolatosan elemzők kiemelik, hogy az csak szünetet jelent a két ország kereskedelmi háborújában, mert csupán első szakasza egy teljes és átfogó kereskedelmi megállapodásnak.    

Az angol nyelven 86 oldalt kitevő megállapodás - amelyet csaknem két évig tartó vita és konfliktus előzött meg - nyolc fejezetet tartalmaz. Szó esik benne a szellemi tulajdon védelmének szigorúbb védelméről Kínában és Peking azon ígéretéről, hogy az következő két évben legalább 200 milliárd dollár értékben vásárol amerikai árucikkeket és szolgáltatásokat. A megállapodás egyik fejezetében rögzítették a felek Kína kötelezettségvállalását arról, hogy a továbbiakban nem manipulálja nemzeti valutáját, azaz a napi érdekeinek megfelelően "nem változtatgatja az árfolyamot".    

Elemzők megjegyzik: e részleges megállapodásban nem szerepel a két ország közötti feszültség két fontos forrásának ügye: a Kínának tulajdonított számítógépes lopások és a kínai vállalatok állami támogatásának kérdése.    

Az aláírási ceremónia után Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója újságíróknak azt nyilatkozta: "a megállapodás működni fog, ha Kína működtetni akarja". Majd hozzáfűzte, hogy azok a kínaiak, akikkel ő találkozott, azt szeretnék, hogy a megállapodás működjön.    

A részleges kereskedelmi egyezmény február közepén lép életbe, és várhatóan ezt követően meg is kezdődnek a tárgyalások a megállapodás második szakaszáról.

Címlapkép forrása: Qilai Shen/Bloomberg via Getty Images

intel logo company
koronavirus2
usacapitolium
imf
koronavirus2
ferihegyi reptér
koronavírus
forint200124
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Esti webinárium
Közérthető előadás kezdőknek.
A tőzsdei könyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Szerkesztő - újságíró

Szerkesztő - újságíró

Event Driven Equity Analyst

Event Driven Equity Analyst

Privát banki tanácsadó

Privát banki tanácsadó
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
koronavirus2