lánchíd madártávlat budapest
Gazdaság

Kiderült, miből gazdálkodhat a főváros

Portfolio
Pénteken kapják kézhez a fővárosi költségvetés tervezetét a képviselők, egy időben azzal, amikor a fővárosi vezetés nyilvánosságra hozza a dokumentumot - írja a Népszava.

A cikk szerint a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt a költségvetési bizottság mellett a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács is megtárgyalja a tervezetet.

"Az új városvezetés részvételi költségvetést készített, vagyis a fővárosiak is beleszólhatnak a kiadások egy részének elosztásába" – mondta a lapnak Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes, a büdzséért felelős terület vezetője.

Azt is elárulta: a főváros 2023-ig lehívná a 99 milliárdos az Európai Beruházási Bank (EIB) hitelkeretének megmaradt részét, 59 milliárdot (2020-ban 28,3 milliárd forintot terveztek be). Jövőre a Lánchíd mellett például útépítésre, akadálymentesítésre, a Budapest Galéria költöztetésére, a Városháza Madách tér felőli homlokzatának, illetve szociális intézmények és idősotthonok a felújítására jut belőle.

A részletes adatok:

  • 2020-ban működési kiadásokra 260,4 milliárd forintot terveztek be,
  • a beruházásokra, felújításokra 148,1 milliárd forintot,
  • a meglévő hitelek tőketörlesztésére pedig 6,1 milliárd forintot.
  • A költségvetés kiadási fő összege így 415 milliárd forint, ami csaknem 30 milliárd forinttal több, mint a 2019-ben volt.
  • A város működtetése csaknem 18 milliárddal kerül többe ebben az évben.
  • Mivel az önkormányzati törvény miatt hiány nem tervezhető, így a bevételi fő összeg a kötelező tartalékkal együtt 415 milliárd forint.

A tavalyi költségvetésben a bevételi oldal biztosítására szerepelt egy 52 milliárd forintos kereskedelmi banki hitel. Hitelt azonban csak kormányzati jóváhagyással vehet fel önkormányzat. A főváros azonban nem kapott erre engedélyt, igaz nem is kért – részletezte Kiss Ambrus. Erre a beruházások elhúzódása miatt nincs is szüksége a városnak.

Nagy beruházások

A források szűkössége miatt igencsak kicsi a mozgástér a költségvetésben - értékelte Kiss Ambrus. A szükséglet elvű költségvetéshez évente 85-86 milliárd forinttal többre lenne szükség megvalósult fejlesztések kapcsán.

Azt is megjegyezte, hogy két nagy beruházás lesz a következő időszakban. Az egyik az M3-as metróvonal korszerűsítésének befejezése lesz az aluljáró szintek felújításával és akadálymentesítésével, másik nagy beruházás a Lánchíd felújítása, amelyre 23,4 milliárdot terveztek be, ez nem több, mint a korábbi összeg, de szükség esetén a tartalékból is átcsoportosítható ide némi pénz. 

Iparűzési adó

Az általános főpolgármester-helyettes úgy vélte,

súlyos csapás lenne a főváros költségvetésére az iparűzési adó mértékének belengetett csökkentése, az értékcsökkenés és a kutatás-fejlesztési költségek jelentősebb arányú leírása, illetve az év végi adófeltöltési kötelezettség eltörlése.

Konzervatív becslés szerint ennek a megszorításnak az egyszeri hatása mintegy 40 milliárdos, majd évente 18-20 milliárdos veszteség. A Nemzeti Versenyképességi Tanács vetette fel a hipa módosítását:

Plusz kiadások

A tervekről szólva elárulta:

  • idén bevezetik az évi egyszeri 20 ezer forintos rezsitámogatást, amelyet a leghátrányosabb helyzetű 20 ezer család kap meg. Külön juttatást adnának a közfoglalkoztatottaknak. 
  • A fővárosért évek óta dolgozó munkavállalók, köztisztviselők és közalkalmazottak részére 2020-ban bevezetik a „Budapest pótlékot”, mely elismeri a város érdekében, a város lakóiért végzett munkát és kompenzálja az alacsony keresetűek jövedelmét.
nyse tőzsde usa részvény
koronavírus
koronavírus vírus labor
koronavírus coronavirus virus
bkv_busz
hodorkovszkij
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
Esti szeminárium
Ne engedd, hogy az infláció megegye megtakarításod! Ismerd meg, a tőzsdei befektetés erejét.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Junior portfóliókezelő

Junior portfóliókezelő

Adótanácsadó

Adótanácsadó
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. március 3.
Agrárium 2020
2020. március 5.
Biztosítás 2020
2020. március 10.
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2020
koronavírus