Előfizetői tartalom

Fertőz a koronavírus: magyar cégek tízezrei dőlhetnek be heteken belül, százezrek állása került veszélybe

Portfolio
Egy 30 ezres magyarországi cégmintát vizsgálva az derült ki, hogy a cégek negyedének alig egy hónapra elegendő likviditási tartaléka van a bérköltségek kifizetésére, további 43%-uknak pedig csak 3 hónapra elegendő ez – derül ki a Via Credit elemzéséből. Az anyag arra mutat rá, hogy a legnagyobb veszélyben a kisvállalkozások vannak és ha a vizsgálatot a teljes magyar céges körre kiterjesztenénk, jó eséllyel azt mondhatnánk, hogy sok tízezer cég sok százezer munkavállalója van most nagy veszélyben. Miközben a kormány a maga tempójában halad a gazdaságújraindító intézkedéseivel, a most közölt felmérés alapján még inkább érthető, hogy egyre több gazdasági szakember hívja fel a figyelmet arra, hogy a súlyos helyzetben az államnak azonnal kell cselekednie.

Mennyi bérre van pénz? A válságállóságot elsőként az alapján vizsgálta a Via Credit, hogy a beszámoló adatai szerinti havi átlagos bérköltségekre (járulékkal együtt) hány havi fedezetet ad a cégek pénzeszközállománya, azaz bevétel és egyéb költség nélkül hány havi bért tudnak kifizetni a vállalatok, ha nincs más bevételük, de kiadásuk sem. „A teljes 30 ezres...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés