fegyverkezes haboru amerika tank
Gazdaság

Atomfegyver-kísérlet végrehajtásáról tanácskozott az amerikai kormány

MTI
Az amerikai kormányzat nemzetbiztonsági illetékesei május közepén egy atomfegyver-kísérlet végrehajtásáról tanácskoztak - közölte szombatra virradóra internetes oldalán a The Washington Post című lap nevük elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva.

A lap információi szerint az amerikai nemzetbiztonsági ügynökségek vezetői május 15-én tanácskoztak az 1992 óta első atomfegyver-kísérlet végrehajtásának lehetőségéről. Erre a megbeszélésre állítólag azt követően került sor, hogy a kormányzat Oroszországot és Kínát azzal vádolta meg, hogy az emberekre és a környezetre vonatkozó hatás szempontjából úgynevezett alacsony szintű - föld alatti - nukleáris kísérleteket hajtottak végre. A The Washington Post a feltételezett orosz és kínai kísérletekről nem talált nyilvános adatot a világsajtóban.

A Post úgy tudja: a tanácskozáson részt vevő egyik kormányzati tisztségviselő azt vetette fel, hogy a nukleáris teszttel Washington demonstrálhatja Moszkvának és Pekingnek, hogy az Egyesült Államok képes gyorstesztre, s ez a demonstráció hasznosnak bizonyulhat későbbi fegyverzetkorlátozási tárgyalásokon. Ehhez tartozik, hogy Washington minden jövőbeni fegyverzetkorlátozási tárgyalásba szeretné bevonni Kínát is.

A nemzetbiztonsági vezetők megbeszélésén semmiféle megállapodás nem született, így az Egyesült Államok nukleáris fegyverkísérletet sem hajtott végre.

A lap értesülése szerint a szakemberek arról döntöttek, hogy a jövőben sem hajtanak végre atomfegyver-kísérletet, hanem egy későbbi időpontban Washington más jellegű intézkedésekkel ad választ arra, amit orosz és kínai fenyegetésként észlel. A Nemzetbiztonsági Tanács semmilyen formában nem kívánta kommentálni a lap rövid cikkét.

Címlapkép forrása: Bócsi Krisztián/Bloomberg via Getty Images

dollar_bankjegy
maszk koronavírus medence
traders
olaj szénhidrogén
koronavirus helyreallitasi alap unios koltsegvetes ursula von der leyen200527
helyreallitasi alap ursula von der leyen orban viktor200527
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. május 27.
Ingatlanpiac: Bérlők vs. Bérbeadók - Itt az újranyitás!?
2020. május 28.
Megfizethető lakhatás és kormányzati tervek
2020. május 28.
Vírusválság: veszít vagy nyer a magyar agrárium?
2020. június 3.
Financial and Corporate IT: Digital UX a bankoknál
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Kutató / Junior kutató

Kutató / Junior kutató
Online előadás
Részvények, devizák, indexek és árupiacok elemzése, ötletelés.
Online előadás
Bolyongás a külföldi részvények között. Ötletek, praktikák.
dollar_bankjegy