Szenved a koronavírustól a világ második legnagyobb országa, a járvány kontrollálhatatlanul terjed Indiában. Eközben az ország még egy nemzetközi konfliktusba is belecsöppent, az évtizedes ellentét Kínával ismét kiújult, és emberéleteket követelő katonai összecsapással végződött. India történelmi időket élhet át, a koronavírus ugyanis felgyorsította a már korábban elindult globális gazdasági és geopolitikai folyamatokat. Az Egyesült Államok kapcsolata Kínával a hidegháború hangulatát idézi, a gazdasági szembenállás a Kínát elhagyó nyugati cégek sorát hozhatja el. India pedig már lépéseket is tett, hogy ennek a folyamatnak az egyik nyertese legyen.
A koronavírus India és az Egyesült Államok kapcsolatát kétféleképp érinti. Először is a járvány megakasztotta az ősszel és télen felgyorsult kereskedelmi tárgyalásokat, amelyeknek a vége a felek szerint egy gyorsan tető alá hozható, kifejezetten átfogó szabadkereskedelmi egyezmény lett volna. Másrészt viszont a koronavírus rontotta Kína megítélését, amelynek pozíciója a kereskedelmi háború következtében egyébként is meggyengült, így az ott működő nyugati vállalatok egy része a termelésük áttelepítése mellett dönthetnek. Ezért alighanem a koronavírus csak átmenetileg blokkolta a folyamatot, amelynek köszönhetően India évtizedeken belül az Egyesült Államok egyik legfőbb kereskedelmi partnerévé és stratégiai szövetségesévé léphetne elő. India a kínai konfliktus kiújulása és a délkelet-ázsiai gazdasági integrációból való kihátrálása után kifejezetten érdekelt lehet a nyugati nyitás felé.
Kereskedelmi háborútól a szabadkereskedelmi egyezményig
A két ország kapcsolatának megvan az előzménye. Indiának masszív kereskedelmi többlete van az Egyesült Államokkal szemben, ez pedig a protekcionista amerikai elnököt, Donald Trumpot köztudottan zavarja. Indiával is belekezdett egy kisebbfajta kereskedelmi háborúba 2018-ban – az indiai acél importjára 25, az alumíniumra 10%-os vámot vetett ki. Az elnök emellett felfüggesztette az Indiának a GSP-programon keresztül járó vámmentességet is.
Az indiai kormány foganatosított válaszlépéseket (például az amerikai mandulaimportot sújtotta védővámmal), de nem volt olyan harcias, mint Kína – ez azért is lehet, mert a két ország egymásrautaltsága kifejezetten egyoldalú.
A Csendes-óceni Partnerség (TPP) amerikai felmondása után Kína előtt kinyílt a tér, hogy befolyást gyakoroljon Délkelet-Ázsiára, és tavaly sikerült is pontot tenni az Átfogó Regionális Gazdasági Partnerség (RCEP) megállapodásra, amely a világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezete (Indiával a világ népességének harmadát felölelte volna) lett. India azonban az elmúlt évek billegő álláspontja után az utolsó pillanatban végül kihátrált az együttműködésből.
A megállapodásnak főleg geopolitikai szempontból lett volna jelentősége India számára, sok gazdasági haszonnal rövid távon nem kecsegtetett – a kormány félt az olcsó kínai áruk dömpingszerű behozatalától, és féltette a mezőgazdaságot, amely nagy súlyt tesz ki a gazdaságból (főleg a foglalkoztatottságból). Így viszont egyértelműen Kína dominálja az együttműködést, amelynek a befolyása már az előző években is jelentősen nőtt a térségben, míg Amerika Trump elnöksége alatt visszaszorult.
Nem meglepő, hogy a magára maradt India az Egyesült Államok felé fordult. A két ország viszonya látványosan javult tavaly év végén. Az amerikai-kínai kereskedelmi háború kapcsán a felek közeledtek egymáshoz, ősszel már a 2018-ban is megkezdett szabadkereskedelmi egyezmény létrehozásáról beszéltek, február 25-én pedig Narendra Modi indiai miniszterelnök Újdelhiben fogadta Donald Trump amerikai elnököt. Az egyeztetés után bejelentettek egy 10 milliárd dolláros megállapodást, amelynek keretén belül India katonai helikoptereket vásárol az Egyesült Államoktól.
Az ülés után az indiai kereskedelmi miniszter, Piyush Goya arról beszélt, hogy a szabadkereskedelmi egyezményt rendkívül gyorsan tető alá lehet hozni. Donald Trump is nyitottnak látszott erre, és kilátásba helyezte a GSP-kedvezmények visszaállítását – de az előrelépéshez szerinte Indiának feltétlenül csökkentenie kell a vámtételeit (az elnök egyszerűen „vámkirálynak” nevezte az országot). A tervezett megállapodás ráadásul mélyebb és átfogóbb lenne, mint amit a felek kialakítottak a RCEP keretében – az tartalmazná a vámmentesség mellett a munkaerőpiaci sztenderdek részleges összehangolását, a beruházások előtti akadályok leépítését, és az információáramlás megkönnyítését is.
A felek szerint a következő 5 évben 500 milliárd dollár összegű egyezményről lenne szó, a kereskedelmi adatok ismeretében ez reális volt a járvány megjelenéséig.
A két ország viszonya tehát nagyon gyorsan változott az elmúlt hónapok során, és a helyzet megértéséhez mindenképp érdemes megnézni, hogy mit nyerne a két ország a szabadkereskedelmi egyezménnyel.
India sokkal többet nyerhet az együttműködésen
Fontos tudni, hogy a világgazdasági súlyukat tekintve a két ország messze nem egyenlő partnerek. India népessége majdnem Kínáéval egyenlő, de gazdasága sokkal kisebb, az éves termelése a lakosságszám tekintetében négyszer kisebb Egyesült Államok gazdaságának nyolcada, a kínai termelésnek az ötöde.
Emellett az ország külgazdasági aktivitása is alacsony, az export és import együttes aránya nem éri el a GDP 40%-át. Hogy pontosabban érzékeltessük India kis súlyát a világkereskedelemben, érdemes azt a GDP-arányosan hasonló mértékű külkereskedelmi aktivitást mutató Kínával nominálisan összehasonlítani:
Ráadásul az egymásrautaltságuk is aszimmetrikus. Az Egyesült Államok India legfőbb felvevőpiaca, 2019-ben az 54 milliárd dolláros export mellett 35,5 milliárd dollárnyi jószágot importáltak Amerikából, ekkora kereskedelmi többlete egy országgal szemben sincs Indiának.
Az Egyesült Államok szempontjából viszont már nem olyan fajsúlyos ez a kapcsolat, a teljes kereskedelemben 8 ország is megelőzi, a Kínával zajló kereskedelemnek az indiai kereskedelem csak 10%-át teszi ki.
India nyersanyagimportra szoruló ország, és az Egyesült Államok ebben is fontos partner India számára, az Amerikából érkező import nagy részét nyersanyagok és ásványi anyagok, valamint ehhez kapcsolódó gépek és eszközök teszik ki az OEC adatbázisa szerint, míg az exportban fontos szerepet játszanak a gyógyszerek, ruházati termékek és mezőgazdasági termények is a feldolgozott nyersanyagok mellett.
India orientációja szempontjából kulcskérdés volt a külkereskedelmi javak cseréje. Az indiai mezőgazdaság nagy részt szakít ki a foglalkoztatásból, a GDP-ből ennél már sokkal kisebbet – azaz a mezőgazdaság fejletlen, a munkaerő termelékenysége alacsony. Modi miniszterelnök mindemellett erőteljesen ragaszkodik a mezőgazdasági termelők érdekeihez, és félti a piacot az olcsó kínai, vietnámi, thaiföldi tej- és rizsimporttól. Emellett India veszélyfaktornak érzi a Kínával fennálló masszív kereskedelmi hiányát, a fenti megfontolások pedig elegendőek voltak ahhoz, hogy végül kihátráljanak a RCEP-ből.
Az Egyesült Államokkal szemben viszont nincs ilyen aggály – bár a mezőgazdasági behozatal Amerikából is jelentős, de az olyan terményekre terjed ki (főleg mogyorófélék), amelyek India alig termel. Az amerikai megállapodástól India így a magasabb hozzáadott-értékű termelés létesülését, a működőtőke-beáramlását reméli, főleg az infokommunikációs területen (jelenleg is több amerikai szoftvergyártó működik az országban). A kevésbé fejlett délkelet-ázsiai országoktól ilyen hasznokat India aligha várhatott. India emellett aggodalmát fejezte ki a vállalatok áttelepülésétől is az árszínvonalban versenyképes Thaiföldre vagy Vietnámba, míg Amerikával szemben ez a félelem sem áll fenn.
India vélt előnye a majdani szabadkereskedelmi megállapodástól tehát egészen egyértelmű, az Egyesült Államok érdekeltsége kettejük viszonyában viszont ennél kicsit bonyolultabb.
Az Egyesült Államoknak is hatalmas lehetőség ez
Ha csak szigorúan az Egyesült Államok gazdasági hasznát nézzük az együttműködésen, akkor azt mondhatjuk, hogy a megállapodás rövid távon inkább Indiának kedvez, hosszabb távon viszont az Egyesült Államok óriási előnyökre tehetne szert. India jelenleg relatíve kis gazdaság (a népességéhez viszonyítva), de ezzel egyidőben a világ leggyorsabban növekvő országainak egyike, a GDP-növekedés az elmúlt 5 évben 6 és 8% között volt.
Lehetőség pedig van bőven az országban, az 1,2 milliárdos (és növekvő) népességszám miatt a hosszú távú növekedési kilátások jók, főleg igaz ez, ha egy erőteljes FDI-beáramlással párosul. Az Egyesült Államoknak még talán jobban is megéri most, a felívelés szakaszában kiépíteni a gazdasági pozícióit relatíve alacsony költség és letöltetlen piaci lehetőségek mellett, mintha a fejlődés későbbi szakaszában tenné meg. Ezzel az amerikai vállalatok mélyen beágyaznák magukat az indiai ellátási láncba, és saját maguk is az indiai növekedés egyik fő táplálója lennének – arról nem is beszélve, hogy Amerika szabadon hozzáférhetne egy 1,2 milliárdos piachoz.
A népesség pedig növekedni is fog még, 2027-re vélhetően India lesz a világ legnépesebb országa.
A két ország kereskedelmi kapcsolata – bár amerikai szempontból nem olyan jelentős -, folyamatos növekedést mutat. Az amerikai-kínai kereskedelmi háborúból már eddig is profitált India – igaz, a koronavírus miatt idén a kereskedelem várhatóan nem éri el a tavalyi szintet
Fontos tényező még az Egyesült Államokban élő sok indiai, és az országban tevékenykedő lobbiszövetség (US-India Business Council), amely ősz óta aktívan dolgozik az egyezmény tető alá hozásáért. Amerikában körülbelül 4 millió indiai él, sokan az IT szektorban dolgoznak (a Google és a Microsoft vezérigazgatója is indiai származású).
Az indiai kormány kapva kapott az alkalmon, a koronavírus megjelenése és a Kína és az USA között kiújuló kereskedelmi konfliktus óta folyamatosan téma a közbeszédben, hogy Indiának át kell csábítania az amerikai és nyugati cégeket az országba. Ez leginkább tagállami szinten érezhető (India föderatív berendezkedésű ország), a kiszivárgott hírek szerint India már több intézkedést is foganatosított, két Luxemburgnak megfelelő méretű földterületet bocsátanak a vállalatok rendelkezésére. Sok tagállam emellett megkezdte a kaotikus munkajogi szabályok egyszerűsítését is,
Narendra Modi pedig kijelentette, hogy 1000 Kínában működő vállalatot szeretnének az országba telepíteni, amelyek egy részével már fel is vették a kapcsolatot.
A fentiek mellett még egyéb érvek is szólnak India mellett, ilyen például a gyarmati korból fennmaradt út- és vasúthálózat, az IT-cégek jelenléte, a fejlett gyógyszeripar (amelynek szerepe felértékelődött az elmúlt hónapokban) és az Amerikába irányuló tetemes gyógyszerexport, de megemlíthető az angol, mint az országban általánosan beszélt nyelv ismerete is.
Mindezek mellett az sem utolsó szempont, hogy India geostratégiai szempontból az egyik legfontosabb partnere az Egyesült Államoknak, és a két ország katonai-diplomáciai viszonya rendezett, és összeköti őket a közös rivális, Kína.
A geopolitikai jelentősége rövid távon nagyobb, mint a gazdasági haszna
Az már a fentiekből is látszik, hogy az India és Amerika közti kereskedelmi relációk jelenlegi átértékelődése főleg Kínáról szól. A gazdasági hasznok is mérhetők, de a geopolitikai jelentősége a közeledésnek talán nagyobb. Indiának hagyományosan jó a viszonya az Egyesült Államokkal, ráadásul évtizedek óta fennálló konfliktus húzódik Kína és India között területi konfliktus miatt. Ebből a szempontból pedig India relatíve nagy súlyú ország, a haderőre fordított kiadások tekintetében a világon a negyedik legfontosabb szereplő, a haditechnika-beszerzések során pedig gyakran támaszkodik az Egyesült Államokra.
A két ország között egyezmény is garantálja az együttműködést (Comprehensive Global Strategic Partnership). Annak egyelőre szinte nulla a valószínűsége, hogy Amerika és Kína között fegyveres konfliktus legyen, de a pozíciók és erőgócok szempontjából nem mindegy, ha Kína közvetlen szomszédságában egy tekintélyes erejű potenciális amerikai szövetséges található.
Kína befolyása egyébként az övezetre Donald Trump elnöksége alatt nőtt, ez az elnök izolacionista politikájának tudható be, a térség országai pedig ennek nem feltétlenül örülnek. Kína agresszívabbá válásával (ezt látjuk Hongkong és Tajvan példáján is) ez a tendencia tovább nőhet. Amerika indiai aktivitása közvetetten hozzájárulhatna a délkelet-ázsiai befolyás erősödéséhez.
India ebben a tekintetben stabilnak nevezhető, föderatív politikai berendezkedése miatt pedig eleve gyengébb a központi kormány, mint egy Kínához hasonló diktatórikus országban. Ez a politikai szempontok mellett gazdaságilag is jelentős, hiszen az esetleg Indiába települő vállalatok ezzel erősebb alkupozícióban lennének.
Hiába a win-win helyzet, buktatók vannak bőven
Egyértelműen látszik, hogy a megállapodás mellett rengeteg érv szól, a fentieket látva már nem meglepő, hogy a felek gyors és átfogó kereskedelmi egyezmény mellett tettek hitet. A sok pro érv mellett ugyanakkor vannak buktatók is, nem is kevés. Nézzük sorra:
- Indiában fejletlensége a sok potenciál mellett hátrányokat is rejt – az infrastruktúra kiépült, de elavult, költséges beruházásokat igényelne a fejlesztése, amelynek költségét vélhetően – legalább részben – az Egyesült Államoknak kéne állnia. Ez ront az egyezmény megtérülésén. 2019-ben a feldolgozóipari kapacitások harmada kihasználatlanul állt. Emellett a gazdaság szerkezete sem egészséges, az alacsony termelékenységű mezőgazdaság túlsúlyos. Gond van a munkaerő-állomány képzettségével is.
- A munkaerőpiaci szabályok lazítása nem feltétlenül jelent előrelépést. Uttar Pradeshben például az jelentette a szabályok liberalizálását, hogy többek között eltörölték a WC kötelező létesítését a gyárüzemekben. Az ilyen munkakörülmények nem vonzóak a nagyvállalatoknak, akik a fejlett világbéli sztenderdek szerint működnek, a munkaerőpiaci szabályok átalakítása így inkább hátralépésnek tekinthető.
- A vállalatok nem könnyen hozzák meg az ilyen jellegű döntést, azonnali és gyors áttelepülésről így biztosan nem beszélhetünk. Hosszabb távon pedig a meghiúsulás kockázata is nagy.
- Az indiai adórendszer átláthatatlan, a vámok eltörlése után ennek átfogó átalakításába is bele kéne vágnia a kormányzatnak.
- Elsőre talán meglepő, de hátrány lehet, hogy India kihátrált a RCEP-ből, az Egyesült Államoknak ez ugyanis szabad hozzáférést tett volna lehetővé az országon keresztül a teljes régió piacához. Amikor arról döntenek, hogy Indiába vagy Vietnámba települjenek át Kínából a vállalatok, akkor ez is egy fontos szempont lehet.
- Nem utolsó szempont, hogy Donald Trump a külügyekben gyorsan változtatja az álláspontját, és ez igaz Narendra Modira is. Könnyen lehet, hogy a most látott jó viszony a következő évben ismét kereskedelmi konfliktusba csap át.
- Az sem biztos, hogy a járvány lecsengésekor még Trump lesz az elnök, az elnökválasztás pedig ismét éket verhet a megindult tárgyalásokba. A demokrata külügyi apparátus hagyományosan nyitott szellemiségű, de nem tudhatjuk, hogyan alakul majd Joe Biden és Narendra Modi viszonya adott esetben. Egyelőre Bidennek áll a zászló Trumppal szemben, és a demokrata elnök elvetheti a bilaterális megállapodásokat, hogy a regionális egyezményeket helyezze előtérbe (ez volt jellemző az Obama-kabinetre, amelynek Biden alelnöke volt).
- India geopolitikai helyezkedése is okozhat még problémát. Való igaz, hogy az Egyesült Államokkal jó az ország viszonya, de Oroszországról ez szintén elmondható, a hadi beszerzéseknél az orosz import is fajsúlyos. Katonai szempontból pedig jelenleg Oroszország az Egyesült Államok fő riválisa. Bezavarhat Pakisztán helyzete is – a területi viták miatt India belekeveredhet olyan helyzetbe, amelyben az Egyesült Államok nem fog kiállni mellette.
- Abhijit Banerjee, az MIT indiai származású professzora szerint még Kína sem lőtte el minden puskaporát - ha a távozó vállalatoktól félve leértékeli valutáját, azzal India versenyképességét is aláásná.
- Ráadásul a tárgyalások egyszer már megszakadtak 2018-ban, amikor a felek nem tudtak megegyezni az indiai vámokról és az adatvédelmi szabályokról, ami az amerikai fél szerint a digitális kereskedelmi integráció előtt akadályt képez.
Közgazdászok arra is figyelmeztetnek, hogy bár India pozitív lépéseket tett az amerikai vállalatok betelepítésével kapcsolatban, az ország általános fejlettségével és a szabályozási környezettel annyi probléma van, hogy az akadálya lehet ennek a folyamatnak.
Ha megnézzük az elmúlt néhány év kereskedelmi aktivitását a régióban, akkor látszik, hogy már a kereskedelmi háború előtt is megindult a nyugati vállalatok kitelepülése Kínából, amelyet a munkaerő növekvő költsége okozott. Ennek a folyamatnak nyertese volt India, de nem olyan mértékben, mint Banglades, Indonézia vagy Vietnam. Könnyen lehet, hogy végül inkább egy diverzifikáltabb külkereskedelmet alakítanak ki az amerikaiak a térségben, amely a RCEP-országokra támaszkodik, ahelyett, hogy egy újabb központban csoportosulna a termelés.
Címlapkép: Getty Images
