szijjártó péter beruházás kormány döntés támogatás koronavírus
Gazdaság

Rendkívüli időben jelent meg a döntés: elképesztő ingyenpénzt szór a vállalatokra a kormány

Portfolio
A szombati Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, melynek értelmében a versenyképesség-növelő támogatás eddigi 169 milliárd forintos keretét 50 milliárd forinttal növeli meg a kormány.

Nincs megállás: szombaton is érdemi kormánydöntéseket hirdetnek ki a közlönyben. A három határozat közül az egyik a versenyképesség-növelő támogatás előirányzatának megemeléséről szól.

Ennek lényegi pontja kimondja, hogy a hazai cégek számára rendelkezésre álló 169,3 milliárd forintos pályázati keretösszeget azonnal 30 milliárd forinttal meg kell emelni, valamint további 20 milliárd forintot a későbbi igények fényében elő kell teremteni. A forrás előteremtésének felelőse a pénzügyminiszter és a külgazdasági miniszter.

Ezzel a kormány összesen 219 milliárd forintnyi ingyenpénzzel (vissza nem térítendő forrással) támogatja a feldolgozóipari és üzleti szolgáltató központi szektorban működő közép- és nagyvállalatokat.

A pályázat részletei szerint a támogatás formáját tekintve vissza nem térítendő készpénztámogatás, amely 2020. december 31-ig nyújtható és előlegként fog a feldolgozóipari és üzleti szolgáltató központi szektorban működő közép-és nagyvállalatok számára rendelkezésre állni. A beruházási értékhez kötött támogatás mértéke nem haladhatja meg a 800.000 eurónak megfelelő forintösszeget.

versenykepesseg hipa
Forrás: HIPA prezentációja.

Az elmúlt két hónapban (a pályázatot április közepén hirdette ki a kormány) minden héten újabb és újabb nagyvállalati nyerteseket mutatott be a kormány, rendszerint Szijjártó Péter külgazdasági miniszter felszólalásával. A pályázati keretösszeget pedig folyamatosan bővíteni kellett a felmerülő jelentős igények fényében. Az induló keretösszeg áprilisban 50 milliárd forint volt, majd a Gazdaságvédelmi Alap terhére május végén 50 milliárd forinttal emelte a pályázat keretét, majd június végén további 69 milliárd forintot csoportosított át erre a célra. Most alig néhány nap után helyezte kilátásba a kormány a 30+20 milliárd forintos ráemelést, ami arra utal, hogy a pályázat iránti kereslet még mindig jelentős.

Arról épp a héten jelent meg cikkünk, hogy a Gazdaságvédelmi Alapból milyen célokra költött a kormány és mekkora összeg maradt még ebben:

Szijjártó Péter épp egy pénteki eseményen részletezte: a versenyképesség-növelő támogatási programban országosan 806 magyar vállalat kötelezte el magát 377 milliárd forintnyi beruházás mellett, amelyhez a kormány 169 milliárd forint támogatást ad, és amellyel 143 ezer 618 munkahelyet véd meg.

A tárcavezető egyébként épp szombaton jelentett be egy új pályázatot:

A részletek

A pályázók köre: Magyarországon székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkező, közép-vagy nagyvállalkozás formájában működő gazdasági társaság vehet részt.

Nyertes pályázat esetén a Pályázó kötelezettséget vállal, hogy

  • bázislétszámát a pályázat benyújtásától a beruházás befejezéséig, de legalább 2020. december 31-ig fenntartja;
  • 2021. június 30-ig legalább nettó 150.000 euró értékű beruházást valósít meg Magyarországon.

Érdemes egyébként megnyitni a Magyar Közlöny szombati számát, ugyanis a másik döntésében a kormány épp a versenyképesség-növelő támogatásról szóló rendeletet módosítja.

Címlapkép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Nyitrai Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője (b) a Magyar Gomba Kertész Kft. gombaházában a cég versenyképesség-növelő támogatásáról szóló szerződés ünnepélyes átadása után Demjénben 2020. július 3-án. Forrás: MTI/Komka Péter

szekszárd mti
m0 deli szektor felujitas lezaras hid nif200806
hsbc_shutter
Frankfurti tőzsde
libanon robbanás
blockchain bitcoin bányász kriptodeviza
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2020. szeptember 2.
Járműipar: Új időszámítás, sokasodó kihívások
2020. szeptember 3.
Financial and Corporate IT 2020
2020. szeptember 9.
Sustainable World 2020
2020. szeptember 10.
Property Market RELOADED 2020
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
who egészségügyi világszervezet