calabria olaszország getty stock
Gazdaság

Olaszországban társadalmi robbanástól félnek

MTI
Elképzelhető, hogy ősszel robbanni fog a koronavírus-járvány nyomán a vállalkozásokat és családokat sújtó súlyos gazdasági válság miatti társadalmi feszültség Olaszországban - mondta Luciana Lamorgese belügyminiszter csütörtökön. Ugyanebben a nyilatkozatban humanitárius folyosók létrehozását is szorgalmazta Líbia és Európa között az illegális bevándorlás visszaszorítása érdekében.

Luciana Lamorgese az olasz közszolgálati televíziónak nyilatkozva kijelentette: a belügyi tárca arra készül, hogy szeptemberben és októberben mutatkoznak meg igazán a gazdasági válság "társadalmi következményei". A miniszter a feszültséget követő "robbanás" konkrét veszélyére utalt, hangoztatva, hogy a vállalkozásokat és családokat sújtó válság "haragba csaphat át".

Ez az első alkalom, hogy a római kormány tagja nyíltan beszélt egy esetleges erőszakos tiltakozási hullámról. "Látjuk a zárva maradt üzleteket és azokat az olaszokat, akiknek a legalapvetőbb szükségletek ellátására sem maradt lehetőségük" - mondta Lamorgese. Megjegyezte, hogy az utóbbi hetek azt mutatják, hogy egyre nagyobb a lakosság ellenérzése a hatóságokkal, rendfenntartó erőkkel szemben is.

A belügyminiszter hangsúlyozta, hogy a kormány mindent megtesz a járványválság okozta társadalmi feszültségek elkerülésére. Luciana Lamorgese nem zárta ki, hogy ezzel egy időben ősszel a járvány újabb hulláma várható. Szeptember közepén tartományi választásokat is tartanak Olaszországban.

A migrációval kapcsolatban kijelentette, hogy Róma a július óta soros német európai uniós elnökségnél humanitárius folyosók életbe léptetését sürgeti Líbiából az ott táborokba zárt emberek Európába juttatására. Hozzátette, az EU-tagállamok összefogására van szükség, hogy a dél-európai tengerparti államokat ne hagyják egyedül.

Giuseppe Conte kormánya a járvány első időszakában az olaszok több mint 70 százalékának támogatását élvezte, ez a legutóbbi, szerdai felmérés szerint 49 százalékra csökkent. A megkérdezettek 56 százaléka azonban úgy vélte, hogy jelenleg nincsen esély egy újabb kormánytöbbség kiépítésére.

Az ellenzéki, jobbközép Hajrá Olaszország (FI) képviselőházi frakcióvezetője, Mariastella Gelmini úgy reagált, hogy a kormány "tehetetlen lassúságának" köszönhető az olaszok elégedetlensége.

Giuseppe Conte miniszterelnök nemzeti egyeztetésre hívta az ellenzéki jobbközép koalíció pártjait: egyenlőre Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke mondott igent. Matteo Salvini, a Liga vezetője kijelentette, meghívja egy pizzára a miniszterelnököt, ha a kormánynak sikerül valóra váltania az olaszoknak tett számos ígéretet. "Lehet, hogy fél év vagy egy év múlva lesznek választások, a lényeg, hogy Olaszországnak váltásra van szüksége" - jelentette ki Salvini. Megjegyezte, mindent megtesz azért, hogy a mostani kormány ne módosítsa az általa tavaly bevezetett migrációs intézkedéseket.

Salvini kifejtette, "Olaszországnak turistákra van szüksége, nem pedig eltartott migránsokra, akik Olaszországban turistáskodnak". Emellett alaptalannak nevezte azon sajtóértesüléseket, amelyek szerint Romano Prodi volt balközép kormányfő "meghívót" küldött Silvio Berlusconinak, a FI elnökének, hogy pártjával csatlakozzon a Conte-kormányhoz.

Címlapkép: Getty Images

Frankfurti tőzsde
kórház orvos egészégügy informatika
amerikaitozsdeshutterstock
koronavirus veszélyhelyzet tudnivalók
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Legfontosabb aktualitások, elemzés, ötletelés.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Junior elemző, elemző

Junior elemző, elemző
2020. szeptember 2.
Járműipar: Új időszámítás, sokasodó kihívások
2020. szeptember 3.
Financial and Corporate IT 2020
2020. szeptember 9.
Sustainable World 2020
2020. szeptember 10.
Property Market RELOADED 2020
kórház orvos egészégügy informatika