bill gates_shutter
Gazdaság

Fontos dolgot mondott a koronavírussal kapcsolatban Bill Gates

MTI
Bill Gates szerint koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni gyógyszereket és majdani oltásokat olyan országok és emberek számára kell hozzáférhetővé tenni, akiknek a legnagyobb szükségük van rájuk, és nem azoknak, akik a "legtöbbet ígérnek" értük, a piaci alapú értékesítés ugyanis elodázza a világjárványt végét.

A Microsoft szoftvertechnológiai óriáscég társalapítója, a Bill és Melinda Gates Alapítvány társelnöke a koronavírus-járvány elleni harcnak szentelt virtuális nemzetközi konferencián beszélt erről, amelyet a nemzetközi AIDS-társaság (IAS) szervezett.

"Ha csak hagyjuk, hogy a gyógyszerek és oltások a legtöbbet ígérőkhöz jussanak el ahelyett, hogy oda, ahol a legnagyobb szükség van rájuk, még hosszabb, igazságtalanabb és halálosabb lesz a járvány" - hangoztatta a konferencián lejátszott videófelvételen Bill Gates.

Gates szerint a világ vezetőinek kemény döntéseket kell hozniuk, hogy a gyógyszerek és oltások terjesztése egyenlőség elvén, és ne csak piaci tényezők hatására történjen. Jelenleg szerte a világon több száz laboratóriumban folynak kísérletet Covid-19 elleni vakcinával, az amerikai és európai kormányok dollármilliárdokat költenek kutatásokra, kísérletekre és gyógyszergyártásra. Vannak ugyanakkor olyan aggodalmak, hogy a gazdagabb országok szerzik be az ígéretesebb koronavírus elleni szereket, a fejlődő országok pedig elesnek ettől a lehetőségtől.

Az Európai Bizottság és az Egészségügyi Világszervezet is figyelmeztetett arra, hogy torz verseny alakulhat ki olyan gyógyszerek beszerzésére iránt, amelyek életeket menthetnek, közvetve pedig gyógyírt jelenthetnek a vírus okozta gazdasági káoszra is. Egyes amerikai tisztségviselők ugyanakkor jelezték, hogy az amerikai lakosokat gyógyszerellátását tekintik prioritásnak. Gates a konferencia résztvevőinek szánt üzenetében felidézte, hogy húsz évvel ezelőtt, a HIV/AIDS-válság idején a hozzáférhetővé tették az orvosságokat a világ nagy részén, beleértve Afrikát is. Szerinte az akkori modell mintaként szolgálhat a mostani helyzetben is.

Címlapkép forrása: Shutterstock

koronavírus, vakcina
feher haz washington donald trump koronavirus
calabria olaszország getty stock
usa_elnok_podium
Frankfurti tőzsde
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Útikalauz kezdő befektetőknek.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Junior elemző, elemző

Junior elemző, elemző
2020. szeptember 2.
Járműipar: Új időszámítás, sokasodó kihívások
2020. szeptember 3.
Financial and Corporate IT 2020
2020. szeptember 9.
Sustainable World 2020
2020. szeptember 10.
Property Market RELOADED 2020
usa_elnok_podium